Ufókkal és gyíkemberekkel ijesztget egy amerikai reptér

denver_repter
Vágólapra másolva!
Azt ma már tisztán látjuk, hogy az internet, de főleg a közösségi média elterjedésével a különböző összeesküvés-elméletek körül kialakult csoportok is rohamos növekedésnek indultak. A korábban csak szájhagyomány útján vagy kétes minőségű magazinokban terjedő elméletek hívői most már fórumokon és Facebook-csoportokban jönnek össze, hogy megpróbálják leleplezni a háttérhatalmat, és megmagyarázni a látszólag megmagyarázhatatlant.
Vágólapra másolva!

A Denveri Nemzetközi Repülőtér pedig bőven ad muníciót a különböző teóriáknak. Ez az Egyesült Államok egyik legnagyobb és legdrágább repülőtere, aminek már az építése közben is rengeteg furcsaság történt, de az igazán meredek dolgok csak az elkészülte után következtek. Annyira az összeesküvés-elmélet hívőinek középpontjába került a létesítmény, hogy erre ma már a vezetőség is direkt rájátszik, ráadásul kreatív és vicces módon, így a téma újra erőre kapott a közösségi médiában. De ne szaladjunk ennyire előre.

Forrás: Airport Reviews

Az 1995-ben 137 négyzetkilométeren felépült repteret eredetileg 1,7 milliárd dollárból valósították volna meg, azonban a költségvetés egészen elképesztően megszaladt, így 4,8 milliárd dollár lett a vége. A látszólagos összeesküvés már az építésben részt vevő alvállalkozóknál elkezdődött: a létesítmény különböző részeit különböző cégek építették, majd mindegyiket kirúgták, miután végzett a munkájával.

Nyilván azért, hogy senki ne lássa át teljesen, hogy valójában mi is folyik ott.

Az építkezéshez több mint 84 millió köbméter földet mozgattak meg, ami ismét csak gyanús, hiszen ennek általában a töredékére van szükség, így a gondos megfigyelők arra következtettek, hogy titkos föld alatti bunkerek készülnek. De nem lehet elmenni gyanútlanul az 5300 mérföldnyi lefektetett optikai kábel mellett sem, ami azért egészen elképesztően sok, mert az Egyesült Államok kiterjedése parttó partig 3000 mérföld.

A gondosan ügyelő szemek nem hagyták figyelmen kívül az üzemanyagtöltő rendszert sem, ami percenként 1000 gallon kerozin továbbítására képes, ami elméletileg teljesen szükségtelen lenne egy polgári repülőtér esetében,

továbbá szintén érdekes, hogy a világ minden tájáról importáltak gránitot az építkezéshez, holott akkor a projekt már réges-rég túllépte a költségvetését.

A dolgok egy részére persze létezik kézenfekvő magyarázat: a repülőtér alatt valóban kialakítottak föld alatti csarnokokat, ugyanis egy teljesen újszerű és teljesen automata csomagelosztó rendszert terveztek beszerelni, ami végül soha nem valósult meg. Mint ahogy a különböző alagutak is azért készültek, hogy teherautók közlekedjenek bennük, de ezeknek is csak egy kis része van aktív használatban.

Mindenesetre az összeesküvés-emélet hívőinek számára ez a néhány apróság annyira nem fontos, hiszen a reptér megszaladt költségvetése, furcsa megoldásai, titokzatos bunkerei és hatalmas méretei miatt számukra egyértelmű, hogy a végleges cél itt nem egy repülőtér felépítése volt. Néhányan arra gyanakodnak, hogy titkos katonai bázissá fogják alakítani, mások szerint koncentrációs tábornak szánják, de persze nem maradhatnak ki a dologból az idegenek sem, nyilván.

Szabadkőművesek, apokaliptikus freskók és a pokol lova

Normális esetben már ennyi is elég lenne ahhoz, hogy a Denveri Nemzetközi Repülőtér a világ végéig gyanús legyen, de itt még messze nem ér véget a dolog. Sőt, minden csak egyre furcsábbá válik. A kapukon belépve például egy közel 10 méter magas, üvegszálból készült, világító szemű pokoli ló fogadja a látogatókat.

Ha ez még nem lenne elég, akkor érdemes tudni, hogy a ló megölte a készítőjét: Luis Jimenez szobrászra munka közben ráesett a szobor egy darabja, végzetes sérüléseket okozva.

Forrás: Today

Ezt követően eljutunk a reptér alapkövéig, ahol aztán minden egyértelművé válik: ez bizony a szabadkőművesek kreálmánya! Az alapkövön a szabadkőművesek szimbólumai láthatók, olyan feliratokkal, mint például „Új Világ Reptéri Bizottság”, ami persze hivatalosan nem létezik, de a dolog minden valószínűség szerint az Új Világrendre utal. A kő alatt egyébként elhelyeztek egy időkapszulát is, amit 2094-ben lehet majd kinyitni.

Forrás: Pinterest

Aztán találunk négy freskót, melyeket egy Leo Tanguma nevű művész készített, és tulajdonképpen egytől egyik ijesztőek. Tanguma egy időben bevallotta, hogy kifejezett instrukciókat kapott „valakiktől” arra, hogy milyen üzenetet kell átadnia a falfestményeknek, később azonban ezt már tagadta. Mindenesetre van itt minden, a kihalt állatok és növények körül szomorú fejjel üldögélő gyerekektől kezdve egészen odáig, hogy különböző országok népi ruháiba öltözött fiatalok a nemzetük zászlójával bevont fegyvereket adnak át egy láthatóan német kisfiúnak, aki valamit nagyon épít.

De ha már a burkoltan náci utalásoknál tartunk, az összeesküvés-elmélet gyártói arra is figyelmesek lettek, hogy a reptér kifutópályái felülnézetből egy horogkeresztet rajzolnak ki.

Forrás: Google Maps

Szintén nehezen magyarázható meg józan ésszel, hogy miért került egy kifejezetten ijesztő vízköpő az egyik oszlop tetejére:

Forrás: Bill Pelzmann

Vagy hogy a reptér különböző termeinek padlóiba miért kerültek olyan szimbólumok, melyeken egy fekete korong egyre inkább kitakarja a napot, ahogy a járókelő halad előre az épületen belül.

Forrás: Vigilant Citizen

Rájátszik a vezetőség

Érdekes módon a repülőtér vezetőségének van humorérzéke (vagy csak ezzel próbálják elterelni a figyelmet a valóságról, ugyebár). A 2008-ban kinevezett új vezérigazgató, Kim Day már évek óta sikeresen használja ki a reptér körül kialakult misztikumot, így rendezett például művészeti kiállítást, ami a létesítmény „gyanús történetét” mutatja be, ufós beöltözős bulit szervezett, ráadásul még egy versenyt is lebonyolítottak, melynek nyertese lemehetett megtekinteni a misztikus bunkereket a föld alatt.

denver_repter
denver_repter
denver_repter
denver_repter
denver_repter
denver_repter
denver_repter
denver_repter
denver_repter
denver_repter
denver_repter
denver_repter
denver_repter
denver_repter
denver_repter
denver_repter
denver_repter
denver_repter
denver_repter
denver_repter
denver_repter
denver_repter
denver_repter
denver_repter
denver_repter
denver_repter
denver_repter
denver_repter
denver_repter
denver_repter
denver_repter
denver_repter
denver_repter

Most pedig az elindult felújítások és átépítések alatt olyan plakátokat helyeztek ki, melyek rendkívül viccesen figurázzák ki a reptér kapcsán kialakult összeesküvés-elméleteket. „Építkezés, vagy valaminek az elfedése?” – szól az egyik. „Szuper új bárok és éttermek, vagy az illuminati központjának felhúzása és a gyíkemberek odújának újraépítése?” – olvasható a másikon, és ilyenekből egy rakás különböző változatot látni szerte a folyosókon és termekben. A plakátokat a fenti galériában megtekintheti.

Ezzel párhuzamosan a reptér egy új honlapot is indított Den Files néven, ahol további összeesküvés-elméletekről lehet olvasni, ha mindez nem lenne elég. Arra ugyanis eddig senki nem jött rá, hogy az alapkövet 1994. március 19-én tették le, ha pedig az ebben szereplő számokat összeadjuk 1+9+1+9+9+4) akkor 33-at kapunk, ami véletlenül a legmagasabb szint, amit a szabadkőművességben el lehet érni...

Szavazzon!

Ön mit gondol minderről?

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!