Jöhet Kaliforniában az SMS-adó

chat telefon mobil sms írás net web
chat telefon mobil sms írás net web
Vágólapra másolva!
A telefonhívások utáni adóbevételt egészítenék ki vele.
Vágólapra másolva!

A Kalifornia államban élők többsége valószínűleg nem is tudja, de az 1990-es évek óta extra adót fizetnek a telefonhívásaik után. A sarcot a nyilvános célú programjainak részbeni finanszírozására találta ki az állam, Kalifornia ezeken keresztül próbálja támogatni az alacsony jövedelmű háztartásokat.

dreamstime

Az elmúlt években kellemetlen helyzet alakult ki, hiszen pár esztendő alatt 50 százalékkal nőtt a programok költségvetése, de közben harmadával csökkent a hanghívások száma, ezáltal pedig a belőlük származó adóbevétel. Emiatt az állam most azt fontolgatja, hogy a klasszikus szöveges üzenetek (SMS) után is kiveti a sarcot, hogy kipótolja a büdzsét.

A számítások szerint évi 44,5 millió dollár, durván 12,8 milliárd forint bevétel származhat az új adóból.

A mobilszolgáltatók sejthetően nem örülnek az ötletnek, a többek közt az AT&T, Sprint és T-Mobile szolgáltatókat is tömörítő CTIA érdekvédelmi szervezet szerint szövetségi törvényt sértene a sarc. Az ellenkezést az váltotta ki, hogy az adó még inkább a netes chatszolgáltatások használata felé terelhetné az ügyfeleiket, pedig a Facebook Messengerhez és iMessage-hez hasonló szolgáltatások miatt már amúgy is folyamatosan csökken az elküldött SMS-ek száma.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!