Föld órája: a János-hegyről kapcsolják le a díszvilágítást

Vágólapra másolva!
Rendhagyó program zárásaként a János-hegyi Erzsébet-kilátónál kapcsolják le Budapest díszvilágítását szombaton 20.30-kor a Föld órája elnevezésű rendezvényen.
Vágólapra másolva!

A globális kezdeményezés magyarországi főszervezője, a WWF Magyarország fejlámpás kirándulást szervez a Normafán. A séta a síháztól indul 19 órakor, és a János-hegyi Erzsébet-kilátónál ér véget.

A résztvevők és a díszvendégek ott kapcsolják le 20.30-kor Budapest díszvilágítását,

majd egyedi fotókat készítenek a lámpák fényével 60+ jelet alkotva a kilátó teraszán.

A Természetvédelmi Világalap 2007-ben indult kezdeményezése mára a világ legnagyobb önkéntes akciójává nőtte ki magát, amely több mint 2,4 milliárd embert ér el világszerte.

Tavaly 178 ország vett részt a mozgalomban, amelynek célja az energiatakarékosság.

Idén március 25-én, szombaton este fél kilenc és fél tíz között "kapcsolunk le" egy órára, hogy közösen világítsunk rá az éghajlatváltozás elleni fellépés szükségességére, és a figyelmet azokra a természeti értékekre irányítsuk, amelyek megóvásán az emberiség túlélése múlik – közölte a szervezet.

A további programok a Foldoraja.hu oldalon találhatók.