Vakok számára is elkészült a Hubble-űrtávcső egyik felvétele

Vágólapra másolva!
A Hubble-űrtávcső egyik felvételét gyengénlátóknak és vakoknak is elkészítették. A természettudományi oktatásban már régóta alkalmaznak speciális segédeszközöket, amelyekkel olyan vizuális témaköröket is értelmezhetővé tesznek a gyengénlátók és vakok számára, mint például a csillagászat. Ilyenek a dombornyomásos csillagtérképek, illetve a most készült fotó is.
Vágólapra másolva!

A Hubble segítségével a tőlünk 7500 fényévre lévő, 3 millió éves Carina-ködöt örökítették meg. A csillagközi anyagban itt jelenleg is születnek új égitestek, és a kölcsönhatások látványos, összetett alakzattá formálják a ködöt. Max Mutchler (STScI) és kollégái ezúttal a felvételt olyan formában dolgozták át, amelyet vakok is érzékelhetnek. A képen az eltérő térségeket más-más dombornyomásos alakzat jelzi.

Az így készített "kép" természetesen csak tapintással érzékelhető. A felvételen a dombornyomást árnyékolások jelzik, és így megfigyelhető, milyen informácókat kapnak a gyengénlátók a ködösségről, és milyen annak szerkezete.

Forrás: NASA, ESA, and M. Mutchler (STScI/AURA) and N. Grice (You Can Do Astronomy LLC)

A 300 fényév átmérőjű Carina-köd 50 fényév széles részlete a HST felvételén (fent) és az ott használt jelkulcs magyarázata (lent). A kép eredeti változata a NASA honlapjáról tölthető le (NASA, ESA, and M. Mutchler (STScI/AURA) and N. Grice (You Can Do Astronomy LLC))