A balatonlellei Rádpusztán a hosszú hétvége örömére négy napos majálist rendeznek 2012. április 28 - május 1. között. Vidám programokon vehetünk részt a Rádpuszta Csárda- és Szabadidő Centrumban, és közben a Balaton Boat Show-ra is érdemes lesz lenézni a lellei kikötőbe.
Ahogy az [origo] a csárda munkatársától megtudta, már 27-én, pénteken is várják az érdeklődőket Rádpusztán lovasbemutatóval, amelyet a falusi csárda lovardájában tartanak. Aztán szombaton egy igazán pörgős programmal kezdődik a hosszú hétvége, ugyanis 14 órától quad versenyt rendeznek; nőknek és férfiaknak egyaránt. A nevezési díj ezer forint, és az első három helyezett értékes nyereményre számíthat. Vasárnap ismét lesznek lovas programok, majd harmónikaszó mellett jó hangulatú bográcsozáshoz lehet csatlakozni. A következő napon, hétfőn retro partira várnak mindenkit, aki egy nagyot szeretne bulizni. Lesz hot-dog, virsli és kedvezményes áru italválaszték.

Május 1-jén ,a "másnapos" reggelit követően vidám falusi játékokban vehetünk részt. Lesz többek közt talicskatoló verseny, szamár hajtás, és ki lehet próbálni a gólyalábat is. Ezután a nap hátralevő részében zenés grillezést szerveznek a szabadban, ahol mindenkinek jár egy ingyen ital. Az igazi pusztai hangulathoz a táj mellett a csárda őshonos állatai és a lipicai lovak is hozzájárulnak.
A borkedvelőket a 180 éves rádpusztai Balaton Pince várja, amely a Dél-Balaton legnagyobb borospincéje, és a Dél-Balatoni Borút egyik kiemelkedő állomása. Érdemes megnézni a rádpusztai templomromot is, amely a XIII. század első felében, román stílusban épült faragott homokkőből, illetve téglából, és egy temető veszi körül. Rádpuszta megközelíthető az M7-es autópályáról a 135-ös számú lehajtón, valamint a 7-es főút 132-es számú kilométer-kövénél lévő körforgalmon keresztül.
![Fotó: Hajdú D. András [origo] Fotó: Hajdú D. András [origo]](http://static9.origos.hu/i/1107/20110708siroccoha6.jpg)
És ha már Rádpusztán vagyunk, a Balaton-partra is ajánlott lesz lenézni a hosszú hétvégén. Balatonlellén ugyanis 13. alkalommal rendezik meg a Balaton Boat Show-t április 29 - május 1. között, ahol rengeteg hajó és színes programok várja a látogatót. Lesz borkóstolóval egybekötött sétahajózás, modellvitorlás-bemutató, koncert és itt is retro buli. Április 30-án délután meg lehet hallgatni Rakonczay Gábor, az óceánt egyedül átevező kenus élménybeszámolóját is. Emellett a kiállítás teljes ideje alatt megtekinthető lesz az a hajó, amelyen Méder Áron három év alatt vitorlázta körbe a Földet. A kiállításra a felnőttek 800, a gyereket 400 forintért léphetnek be.
Balatonlellén egyébként külön városi majálist is tartanak május 1-jén, és tűzijátékot is lehet majd látni. Érdemes körbesétálni a várost vagy felkeresni az Afrika múzeumot, ahol trófeákat, néprajzi anyagokat és látványos fotókat találhatunk. A Kapoli Múzeumnak pedig egy1700-as évek végén épült parasztház ad otthont. Persze mehetünk kirándulni is, például a Balatonlellétől mindössze három kilométerre lévő Kishegyre, ahol hangulatos pincék és festői táj várja a látogatókat.
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static3.origos.hu/i/0908/20090807balatonib6.jpg)
Fontos tudni, hogy április 28-tól lehet megint kérni a Balaton Mixet, ami kedvezményes utazási lehetőséget biztosít a balatoni hajójáratokon és a Balaton körüli vasútvonalakon. Egy három napig érvényes felnőtt jegy 3090, a gyerek pedig 1790 forintba kerül. Cserébe egy szabadon választott napon díjmentesen lehet utazni. További részletek a MÁV-START honlapján.
|
Rádpusztai majális programja 2012. április 28. szombat 2012. április 29. vasárnap 2012. április 30. hétfő 2012. május 1. kedd - Majális |