Ajánlások utazóknak - légi és vízi utazások

Vágólapra másolva!
A légi és hajózási társaságok által mind elérhetőbb áron kínált utazások hatására egyre többen vállalkoznak repülő- és hajóútra. Az utazás során jelentkező egészségügyi problémák általában nem súlyosak, rendszerint megelőzhetők. Az alábbiakban erről lesz szó.
Vágólapra másolva!

A repülés izgalmas és üdítő élmény, de sok ember, főként a tapasztalatlan utazó nyugtalanul néz elébe, esetleg fél is tőle. A félelem általában enyhül, miután a gép már felszállt. A reptéri sürgés-forgás is számos emberben feszültséget kelthet, ezért ha teheti, néhány héttel az utazás előtt látogasson ki a repülőtérre. Az is csökkentheti a félelmet, ha az utazás napján időben érkezik a repülőtérre, és azonnal az indulási váróba megy, ahol a körülmények általában sokkal nyugodtabbak.

Krónikus egészségügyi problémák (link: lsd. utazás krónikus beteggel),gyermek egyedül történő utaztatása esetén már a jegyvásárláskor javasolt tájékoztatni a repülőtársaságot. Ez ugyanis lehetővé teszi, hogy az utas segítséget kapjon a ki- és beszállás során, és szükség esetén megfelelő személyzet álljon rendelkezésére. Külön ülésre, plusz ülőhelyre vagy speciális elhelyezésre is szüksége lehet annak, aki pl. valamilyen ortopédiai panasza van. A reptereken lévő biztonsági rendszerek elektromágneses mezőinek az erősségét többnyire úgy állítják be, hogy többnyire a pacemakert hordó személyekre sem jelent veszélyt. Mivel azonban lehetnek kivételek, azok, akik szívritmus-szabályzóval rendelkeznek, jelezze ezt a biztonsági őröknek.

A nagy magasságba emelkedés következtében a fedélzeten uralkodó csökkent légnyomás befolyással lehet alapbetegségére, ezért kétség esetén inkább halassza el az utazást. A magasban a tüdőben lévő oxigén részleges nyomása is csökken, ez pl. a légzési nehézségben szenvedők számára jelenthet problémát, kérje ki orvosa tanácsát. Erős dohányosoknál, alkoholfogyasztóknál, a kimerülteknél, valamint pl. náthában szenvedőknél szintén kialakulhat oxigénhiány.

Leszállás közben ezzel szemben a gázok tágulnak, Egészséges embernél ez abban nyilvánul meg, hogy szorítja az öve, főként ha sok alkoholt, vagy szénsavas italt, valamint nehéz, gázokat termelő ételeket fogyasztott. Tanácsos a repülés során mértékletesen inni, enni, laza ruhát viselni.

A felszállás során a fül és az arc üregeiben lévő gázok térfogata is kitágul. A középfül üregeiből a gáz a dobüreget és a garatot összekötő, a torok hátsó részére nyíló fülkürtön keresztül, a homlok és az orrmellék üregeiből apró lyukakon az orr hátsó részébe távoznak. Az efféle gázkiáramláskor az utazó azt érzékeli, hogy "pattog" a füle. Ez nem fájdalmas, se nem kellemetlen. Ugyanez már nem mondható el arról a légnyomásváltozásról, amely ezekben az üregekben a leszállás során történik. A gáz térfogata a nyomás növekedésével csökken, így leszálláskor a középfül, a homlok- és az orrmelléküregekben lévő gázok "összehúzódnak". Ha a fülkürt kellően átjárható, a levegő szabadon áramlik az üregekben, és az üregeken belüli nyomás a külső nyomás szintjére emelkedik. Ha azonban pl. egy megfázás miatt ez a nyomáskiegyenlítődés a középfül üregében nem valósul meg, a túlnyomás hatására a dobhártya befele feszül. Ilyenkor átmeneti halláscsökkenésének és a fül eldugulásának érzését követően rossz közérzet és egyre erősebb fájdalom jelentkezik. Amennyiben a fülkürt garati szájadéka van záródva, a szem fölött vagy az orcákban érződhet erős fájdalom. Íme néhány jó tanács a kellemetlen tünetek elkerülésére. Fogja be orrát és a levegőt csukott szájjal, lassan fújja ki. Nyeljen nagyokat, igyon befogott orral, mozgassa alsó állkapcsát jobbra-balra, ásítson, vagy egyszerűen nyissa nagyra száját. Mindezt a leszállás alatt rendszeres időközönként ismételje meg, ha érzi, hogy dobhártyájára nyomás nehezedik. Csecsemőknél a szoptatás oldhatja meg ezt a kellemetlen helyzetet.

Az utasfülke száraz levegője miatt nemcsak megszokott folyadékigényünk növekszik, de hatással van a (lágy és kemény) kontaktlencsét viselő utasokra is.

A több órás kényszeres ülőhelyzet, a levegő alacsony, a vér besűrűsödéséhez vezető nedvességtartalma, a túlzott kávé- és alkoholfogyasztás nagyon súlyos, de szerencsére ritka következménye lehet a mélyvénás trombózis. Ilyenkor a hasban és az alsóvégtagokban lelassul a vérkeringés, az érfalakon képződő vérrögök az ér akár teljes érelzáródását is okozhatják. A trombózis típusos tünetei, lábfájás, feszítő érzés, duzzadás az utazást követő pár óra múlva jelentkeznek. A leszakadt, tüdőben megakadt rögök tüdőembóliához vezethetnek. Utóbbi hirtelen kialakuló, életveszélyes állapotot idéz elő, mely nehézlégzéssel, erős mellkasi fájdalommal és köhögéssel jár. Hosszú utazás alatt tanácsos rendszeresen sétát tenni a fedélzeten, így a trombózis mellett a lábfej és a lábszár vizenyőjét is elkerülheti.

Az ún. keszonbetegség kifejezetten a légi utazás előtt rövid idővel könnyűbúvárkodó személyeket veszélyeztetheti. A búvárok testszöveteiben a lemerülés során a normálisnál több nitrogén sűrűsödik össze, Ennek egy része, ha nem is egésze, a felszínre való visszatéréskor kiürül a szervezetből. A maradék a repülőgép felszállása közben szabadulhat fel. Ennek tüneteként ízületi fájdalom, viszketés és kiütések jelentkeznek. A búvárkodás szerelmeseinek a repülést megelőző 24 órában éppen ezért ajánlatos kerülni a túlságosan mélyre merülést, a repülés előtti 2-3 órában pedig egyáltalán ne merüljenek.

Végezetül álljon itt néhány szó az időeltolódás okozta gondokról. A több időzónán való gyors áthaladás miatt a környezeti tényezőket nem tudjuk biológiai ritmusunkhoz igazítani, ezért megszokott ritmusunk felborul. Ennek következtében az utazó úgy érezheti, hogy nincs összhangban az új környezet életszervezési és időbeli viszonyaival. Amíg szervezete alkalmazkodik, rossz közérzet, gyomor- és bélpanaszok, étvágytalanság, napközbeni fáradtság és rossz alvás okozhat gondot, teljesítőképessége néhány napig romlik. A káros következmények nagymértékben csökkenthetők, ha kipihenten és nappali járattal indul útnak. De olyan egyszerű fogásokkal, mint a repülőn való alvás, a nehéz ételek és a túlzott alkoholfogyasztás kerülése is mérsékelhetők a panaszok. Tervezze úgy az útját, hogy megérkezését követő 24 órában ne legyen fontos, halaszthatatlan elfoglaltsága.