Vágólapra másolva!
Klíma-korzó akcióhét a Karbon Dinoszaurusszal - rajzos üzenetekkel a klímaváltozás ellen. Az akcióhét országos programja. Mindenkit szeretettel várunk!
Vágólapra másolva!

2005. szeptember 10-15. között a Föld Barátai Európa Klíma-korzó kampányához csatlakozva látványos akcióhetet szervez a Magyar Természetvédők Szövetsége. Az akcióhéten felvonultatjuk a 9 méter magas felfújható Karbon Dinoszauruszt, valamint rajzos-szöveges üzeneteket gyűjtünk fából készült 40x40 cm-es "járólapokra", amelyekből a november végi ENSZ- klímakonferencián, Montreálban - ahol a világ kormányai hivatalos tárgyalásokat kezdenek az éghajlatváltozás elleni küzdelemről - egy nagyszabású "Klíma-sétány" épül.

A tervek szerint az Európa-szerte összegyűjtött "járólapokat" október közepén Luxemburgban is kiállítjuk az EU környezetvédelmi minisztereinek találkozóján.

A Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) tagszervezeteivel közösen ezekkel a festett üzenetekkel szeretné cselekvésre ösztönözni a tárgyaló delegációkat, hogy tegyenek végre érdemi lépéseket az éghajlatváltozás kockázatainak csökkentéséért.

Az akcióhét budapesti napja: 2005. szeptember 13., kedd, 10 és 17 óra között, helyszín: Budapest, V. ker. Deák tér (az evangélikus templommal szemben).

További helyszínek:
- 2005. szeptember 10., szombat: Győr (a Baross-híd belvárosi lábánál lévő virágóránál, szervező: Reflex)
- 2005. szeptember 12., hétfő: Veszprém (Főposta előtti tér, szervező:
Csalán Egyesület)
- 2005. szeptember 14., szerda: Debrecen (Kossuth tér, szervező: HITVK)
- 2005. szeptember 15., csütörtök: Nyíregyháza (Kossuth tér, szervező:
E-Misszió Egyesület)

Mindenkit szeretettel várnak a szervezők!

ICI Interaktív Meteorológia