New Orleans a Rita első áldozata

Vágólapra másolva!
Amitől napok óta félt mindenki, bekövetkezett: a várost védő, a Katrina után csak ideiglenesen helyreállított gátak átszakadtak a hatalmas esőzésektől. A víz folyamatosan ömlik a városba. New Orleans vált a Rita első áldozatává.
Vágólapra másolva!

A Katrina által tönkretett gátak helyreállítása nagy erővel folyt az elmúlt hetekben, nehogy egy újabb hurrikán ismét katasztrófát okozhasson. A Rita 5-ös fokozatra kapcsolása egyre nagyobb fenyegetést jelentett a városra, ahol mindent megtettek a munkálatok meggyorsítására. Bejelentették, hogy az ideiglenesen befoltozott gátak várhatóan 150 mm csapadékig képesek ellenállni. Elrendelték a sokat szenvedett város újra kiürítését.

A csütörtök este hatalmassá terebélyesedő, északnyugat felé haladó Rita egyre északiasabb pályán mozgott és északi intenzív csapadékzónái elérték a várost. Az óráról-órára gyűlő hatalmas csapadéktömeget esélye sem volt a gátaknak megtartani, és péntek estétől egymás után három helyen is átszakadtak a Pontchartrain-tó gátjai.

A réseken ömlő víz egyre nagyobb területeket önt el. Időközben a Rita még inkább északabbra fordult, így gyengülése ellenére is további bőséges csapadékkal árasztja el a város környékét. A helyzet normalizálódására csak a hurrikán elvonulása után van esély.

Az ICI Interaktív Meteorológia műholdkép-feldolgozó rendszerén követheti a hurrikán vonulását.

Ide klikkelve, tájékozódhat a Rita eseményeiről.

ICI Interaktív Meteorológia