Ítéletidő közeledik - hazánkat is érintheti

Vágólapra másolva!
A mostani számítások szerint szerdára virradóan és a délelőtt folyamán egy mezociklon okoz ítéletidőt az ország északi határainál. A leghevesebb viharok hazánktól északra, Szlovákiában várhatók, de nagy valószínűséggel elérik Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén megyét is, egyáltalán nem kizárt, hogy Budapest is kap belőle. Felhőszakadás, jégeső, viharos kifutószelek kísérik az útját. Érinti a Duna és a Tisza vízgyűjtőjét. Elsősorban a patakok és kisebb folyók vízszintje emelkedik meg jelentősebben. A vihar szerencsére gyorsan elvonul, így talán elkerülhető a nagyobb baj.
Vágólapra másolva!

A hét elején Európa időjárása átrendeződött. A kontinens északi vidékére több hullámban igen hideg levegő áramlott, míg a mediterrán térséget, elsősorban Ibériát egyre melegebb levegő töltötte el. Észak-déli irányban markáns hőmérsékletkülönbség alakult ki, mely egy hullámzó frontzónát gerjesztett. Ebben a zónában kisebb-nagyobb ciklonok végzik az északi és déli területek közötti hőcserét. A ciklonok ereje annál nagyobb, minél markánsabbak a különbségek.

A legfrissebb előrejelzések szerint szerda hajnalban Bajorország felett erősödik meg az a kisméretű légörvény, mely keletre mozdulva a Kárpát-medence északi vidékén halad át. Útja során fokozatosan erősödik. A ciklon nyugati oldalán szélviharok keletkezhetnek, melyeket a gyakran kialakuló zivatarok kifutószél formájában tovább erősítenek. Várhatóan számos helyen alakul ki felhőszakadásszerű csapadék, jégeső kíséretében, ami főként a Duna és Tisza vízgyűjtőit érinti.

Szerda kora reggel már a Kisalföld északi részét is eléri a ciklon csapadékzónája, majd gyorsan robog tovább kelet felé, végig súrolva hazánk északi tájait, főleg Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, nem kizárt, hogy a vihar eléri a Főváros térségét is. A legtöbb csapadékra az Északi-Kárpátokban van kilátás, mely a Tisza mellékfolyóin is emelkedést eredményezhet. Szerencsére amilyen hevesnek, olyan rövidnek ígérkezik a zivataros időszak, így várhatóan csak a patakok, kisebb folyók lesznek veszélyben. A nagy csapadék mellett az átmenetileg viharos széllökések is gondokat okozhatnak.

Délután már csak Kárpátalja térségében tartózkodik a markáns légörvény, máshol mérséklődik a szél, felszakadozik a felhőzet, és kisüt a nap. Amilyen gyorsan jön, olyan gyorsan megy, igazi vihar utáni szép idő követi majd a ciklont.

ICI Interaktív Meteorológia