Negyedik viharzóna - az utolsó heves zivatarok

2006.07.01. 19:29

Továbbra sem nyugszik a légkör felettünk. Szombaton az északi országrész elmúlt napoknál csendesebb időjárása után délután és éjszaka a keleti, majd egyre inkább a délkeleti országrészben számíthatunk károkra, ez bő két nap alatt már a negyedik kialakult viharzóna.

A szombat és a vasárnapra virradó éjszaka is esők, sőt erős viharok jegyében telik el az ország középső és keleti részében, ugyanakkor a Dunántúl nagyrészt megússza a komolyabb csapadékot. Csak lassan tud a légkör megnyugodni felettünk.

Az északi országrész többnyire csendes esőt kap többször is a nap majd az éjszaka folyamán, dél körül a főváros térségében rövid ideig heves záporok is előfordultak.

Délutántól komoly zivatarzóna indult el délkelet felé, ami egyre az ország középső és délkeleti területein az éjszakai órákig fog felhőszakadásokat, károkkal járó viharokat okozni. Ez már a negyedik kialakult kemény viharzóna csütörtök délelőtt óta.

A csapadék még vasárnapra is marad, az esők mellett elszórtan még lesznek záporok, zivatarok is, de hevességük már sokat csökken, hétfőre pedig országszerte szinte teljesen elmúlik a viharok veszélye. A nagy viharok milliárdos pusztítást hagynak maguk mögött.

A nagy károkat okozó viharok a Balkánra tolódnak át.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK