Vágólapra másolva!
Már-már példátlan matuzsálemi kort ér meg az Ioke tájfun. A mintegy két hete a Csendes-óceánon képződött trópusi ciklon ma is töretlen erőnek örvend, és számos meglepetéssel szolgál. Most - a tegnapi előrejelzéseket megcáfolva - északi, majd északkeleti irányba fordul. Ezzel jórészt elkerüli a japán partokat, viszont célba vette Kamcsatkát. A következő napokban még mindig 150 km/órás szelek kísérik az útját.
Vágólapra másolva!

Már közel 2 hete tudósítottunk arról a tájfunról, mely kissé szokatlan helyen, a Csendes-óceán kellős közepén képződött. Az Ioke névre keresztelt trópusi ciklon sok különlegességgel szolgált az elmúlt időszakban. Kezdetben lassan nyugat felé helyeződött át. Középponti nyomása rendkívül alacsony: 920 mb volt, emellett intenzív csapadék és szélaktivitása az év eddigi legerősebb tájfunjává avatta. A benne lévő maximális szélsebességek meghaladták a 150 km/órát.

Élettartama egészen rendkívüli, már közel két hete tartja szinte változatlan erejét, ami bizony matuzsálemi kor egy tájfunnál. Mivel szárazföldet nem érintett és továbbra is nagyon meleg tengerfelszínű területeken halad végig, ezért energia-utánpótlása most is folyamatos.

Az Ioke most váratlanul élesen észak felé fordul, ami jó hír Japánnak: valószínű, hogy így csak az északi szigetek partjait érinti. Ugyanakkor az előrejelzések szerint Kamcsatkát fogja elérni, miközben ereje alig csökken és továbbra is jellemzően maradnak a 150 km/óra körüli maximális szelek.

Orkán erejű viharok pusztítanak Európában is, dühöng a Katrin.