Péntektől hosszabbodnak a nappalok

Vágólapra másolva!
Csütörtökön a nappal hossza csupán 8 óra 26 perc. Péntektől kezdve hosszabbodnak a nappalok. A napforduló hajnali egy tájékán következik be, ekkor a Baktérítő csendes-óceáni szakaszának közepe tájékán éppen merőlegesen delel a Nap. Hazánkban estétől a dombokon, hegyeken kiválóak az adottságok a csillagok megfigyelésére.
Vágólapra másolva!

Minthogy a Föld egyenlítője a Nap körüli pálya (Ekliptika) síkjával nem párhuzamos, hanem azzal mintegy 23, 45 fokos szöget zár be, adott földi ponton a Nap látszólagos magassága és a nappalok hossza éves periodikus változást mutat.

Pénteken hajnali egykor következik be a napforduló, azaz ekkor a napsugarak éppen a Baktérítő egy pontjára érkeznek merőlegesen. Ez a pont idén a Baktérítő azon területére esik, ami a Fidzsi-szigetektől hozzávetőlegesen 5-600 km-re délre található.

Ettől kezdve a merőleges delelés fokozatosan északabbra húzódik. Az északi féltekén növekszik, miközben délen fokozatosan csökken a delelési napmagasság. Hazánkban a minimális delelési magasság 18 és 21 fok közötti, és a legrövidebb nap - ami most csütörtökre esik - 8 óra 26 percig tart.

Az év leghosszabb éjszakája (csütörtök) az ország nagy részén derülten indul. Mivel két napja volt újhold, az esti csillagvizsgálást szinte semmi sem zavarja. Az alacsonyabb területeken és medencékben az éjszaka második felében köd képződhet, a dombok és hegyek tetején azonban kiválóak az adottságok a csillagok vizsgálásához. A felhőtlen ég következtében gyors és erőteljes lehűlésre készülhetünk, hajnalra kemény fagyok várhatók.

Péntektől tehát hosszabbodnak a nappalok! Ez a hosszabbodás azonban nem egyformán jelentkezik a napfelkelte és naplemente időpontjában. Mivel a Föld Nap körüli pályája nem kör alakú, két delelés között nem pontosan 24 óra telik el. Jelenleg a delelés egyre későbbi időpontban történik. Ezért míg a naplemente már három perccel később következik be, mint néhány nappal ezelőtt, a napfelkelték még mindig késnek, csak január elejétől kezd korábban kelni a nap.