Hetvenezer áldozatot követeltek a hőhullámok

Vágólapra másolva!
Négy év alatt közel  hetvenezer ember esett álduzatul Európa-szerte a hőhullámoknak.  A világ nagy városaiban, mint amilyen Chicago, Athén vagy épp Tokió, szinte járványszerűen terjed a hőguta. Egyes tudósok szerint a Föld melegedésével ezek a hőhullámok is egyre gyakoribbá válnak.
Vágólapra másolva!

A globális felmelegedés mellett még egy másik hatás is szerepet játszik abban, hogy a városokban a hőmérséklet mindig magasabb, mint a környező területeken. Ezt a hatást városi hőszigetnek nevezik.

A városokban a napsugárzás egyenetlen felszínre érkezik, így a felmelegedés erősebb, mintha a felszín sík lenne. A levegőbe kerülő szennyező anyagok üvegházhatást okoznak, ami szintén emeli a hőmérsékletet. Tekintélyes hőmennyiség kerül a város légterébe a lakások és ipari üzemek fűtésével, a járművek motorjainak működésével is. Nappal a beérkező napsugárzást, az épületek és az aszfalt elnyelik, éjszaka pedig kisugározzák. A házak és utak nemcsak csapdába ejtik a hőt, hanem rajtuk a csapadék nagy része gyorsan elfolyik. Így a párolgás és az általa a környezetből elvont hőmennyiség is kisebb.

Phoenix az Egyesült Államok legmelegebb városa. Idén nyáron rekordmeleget mértek a városban. Reggel 7 órakor a hőmérő higanyszála már elérte a 33 fokot, ami 9 órára tovább emelkedett, 37 fokig. Délután 3 órára elérte a 45 fokot a levegő hőmérséklete. Mivel ez a forróság az emberi szervezet számára rendkívül megterhelő, sok helyen beszüntették a munkát, a hajléktalanoknak pedig hideg vizet osztottak.

A Nemzeti Meteorológiai Szolgálat phoenixi irodájának fő meteorológusa, Tony Hoffer véleménye szerint, az elmúlt évtizedekre visszatekintve nem is lehet kérdéses, hogy a minimum hőmérsékletek jelentősen emelkedtek, mióta a város terjeszkedik. Ez a tendencia pedig a világ minden nagyvárosában megfigyelhető.