A nagy zivatarok hete

Vágólapra másolva!
A héten a változékony időben a légköri folyamatok kedveznek a hevesebb záporok, zivatarok kialakulásának. A keddi tartós esőzéstől eltekintve a hét többi napján a napos időszakban felgyülemlett energiák segítik a főként délután kialakuló záporokat. Helyenként felhőszakadás, jégeső sem kizárt. A változékony időszak az előrejelzések szerint vasárnapig is kitart.
Vágólapra másolva!

A Nyugat-Európába érkezett hideg légtömegek csak lelassulva érték el hazánkat. A szinte álló frontzónában kialakult erős légköri instabilitás már hétfőn is kedvező feltételeket biztosít a heves záporok, zivatarok kialakulásának.

Kedden délnyugat felől egy kisebb ciklon összefüggő felhőzetéből az ország nagy részén tartós csendes eső is kialakul, de a felhőzónába beágyazottan ekkor is előfordulhatnak zivatarok, elsősorban a keleti országrészben.

Szerdától egészen a hét végéig sem erős hidegbetörés, sem markáns melegedés a magasban nem játszódik le, a felettünk lévő frontzóna kissé gyengül. A légkör instabilitása megmarad. Ennek következtében a hét közepétől minden nap számíthatunk derültebb időszakokra, amikor a most már nyáriasan erős napsugárzás sok energiát képes közölni a felszín közeli légkörrel. Ez a kezdeti energia indítja be általában a gomolyfelhők erőteljes növekedését, amelyek a labilitás következtében akár 8-11 km magasságot is elérhetnek. A zivatarfelhőkből felhőszakadás-szerű csapadék, néhol sajnos jégeső is kialakulhat. A zivatarok környezetében viharos kifutószelek jönnek létre.

A héten nem könnyű tanácsot adni a szabadtéri programok szervezéséhez. Csak a keddi nap egyszerű, mert akkor az ország nagy részén egész nap borongós, esős időnk lesz. A többi napon azonban hosszú órákon át tartó kellemes, naposabb időszakokra készülhetünk, amelyeket azonban hirtelen kitörő viharok szakítanak meg. Várhatóan a kedvezőbb időjárás a délelőtti órákra tehető.

A keddi országos eső és a további szórványos záporok következtében a héten a kapásnövények és a gyep sem szorul locsolásra.