Klímabarát települések új kezdeményezése

Vágólapra másolva!
Hosszú évek óta vitatkoznak az emberek a klímaváltozásról. Vannak, akik tényként kezelik, és vannak olyanok is, akik hitetlenkedve olvassák a klímaváltozással kapcsolatos híreket. Az IPCC 2007-ben megjelent jelentése már tényként kezeli, hogy a Föld klímája, elsősorban az emberi tevékenység következtében változik. A klímaváltozás megfékezésére már a világ számos országában tettek lépéseket, amelyekhez a magyarországi Klímabarát települések is csatlakoznak.
Vágólapra másolva!

Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületében (IPCC) dolgozó több száz tudós által készített Negyedik Értékelő Jelentés 2007-ben jelent meg. A jelentés alapján mára már egyértelművé vált, hogy komolyan számolni kell a Föld klímájában bekövetkező nagymértékű változásokkal és következményeivel. A tudósok véleménye szerint ezek csak úgy kerülhetők el, ha a világ országai hatékony lépéseket tesznek az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére, és felkészülnek a már elkerülhetetlennek tűnő, de még kezelhető változásokra.

Az IPCC szerint Földünk átlaghőmérsékletében már jelenleg is tapasztalható 0,7 fokos emelkedés és 2050-ig, még az optimista csökkentési forgatókönyvek szerint is újabb 0,7 fokos melegedés várható. Az IPCC kutatói 2050-ig 2 fokban maximalizálták azt a határt, ameddig a légkör melegedhet és ez a melegedés még nem okoz súlyosabb katasztrófákat.

Ahhoz, hogy a katasztrófális mértékű melegedést elkerüljük, világszerte nagyon komoly kötelezettségvállalásokra lenne szükség, főleg a legnagyobb kibocsátók részéről. A nemzetközi tárgyalások azonban nagyon lassan haladnak és eddig nem is bíztatnak túl sok eredménnyel. Ez az eredménytelenség már a Föld számos országában rákényszerítette a helyi közösségeket és önkormányzatokat, hogy próbáljanak meg cselekedni. Ehhez a kezdeményezéshez csatlakoztak a Klímabarát települések.

A november végén megszervezett Klímabarát települések 2. konferenciája a csatlakozni kívánó önkormányzatoknak és helyi szervezeteknek kívánt segítséget nyújtani ahhoz, hogy ők is bekapcsolódhassanak a klímaváltozás elleni küzdelembe.

A konferencián Gerry Metcalf számolt be az Egyesült Királyság klímaváltozással foglalkozó programjáról, melynek keretében szervezeteket, és önkormányzatokat készítenek fel a klímaváltozás hatásaira. Metcalf szerint a világban előforduló szélsőséges időjárási események, még nem írhatók egyértelműen a klímaváltozás számlájára, de mindenképpen figyelmeztető jelzéseknek kell tekintenünk. Az Oxfordi Egyetemen működő, a klímaváltozás hatásaival foglalkozó szervezetet, még 11 évvel ezelőtt hozta létre a brit környezetvédelmi tárca.

Azoknak a városoknak, önkormányzatoknak és szervezeteknek, amelyek úgy gondolják, hogy szeretnének maguk is tenni valamit a klímaváltozás ellen, hazánkban a Klímabarát Települések Szövetsége tud segíteni.

A nemzetközi szinten már gyakorlatnak számító semlegesítési mechanizmus alapján, a Klímabarát Települések Szövetsége is létrehozott egy Klímaalapot. Ennek az alapnak az a lényege, hogy az egyének és szervezetek számszerűsíthetik az általuk végzett tevékenységekkel okozott szén-dioxid-kibocsátást, és lehetőséget kínálnak ennek a kibocsátásnak a semlegesítésére. Ez a külföldi gyakorlatban azt jelenti, hogy olyan beruházásokba kezdenek, amelyek közvetett vagy közvetlen módon hozzájárulnak a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséhez.

Persze ez nem lehet megoldás az éghajlatváltozás problémájára. Az igazi megoldást az jelentené, ha a gazdaság a folyamatos és felesleges növekedés helyett a fenntartható fejlődés kialakítására törekedne, tisztább technológiák bevezetésével, a termelés és fogyasztás mérséklésével. A jelenleg is fennálló gazdasági és politikai rendszer működése során azonban még elkerülhetetlen az üvegházhatású gáz kibocsátása, ezért szükség van kompenzálási módszerekre is.

A Klímaalapba beérkező forrásokat a Klímabarát települések éghajlatváltozással kapcsolatos céljaik megvalósítására használhatják fel. A nemzetközi gyakorlattól eltérően, valamennyi kompenzációs tevékenység helyben történik, ezzel biztosítva a közvetlen társadalmi kontrollt és a gyorsabb, egyszerűbb lebonyolítást. A Klímaalapba befizetett összeg felhasználásáról maga a támogató dönt, megjelölve, hogy a felsorolt lehetőségek közül, melyeket kíván támogatni. A Klímaalappal kapcsolatos információkat megtalálhatják a szövetség honlapján, a www.klimaalap.hu oldalon.