Hóesés Lengyelországban, Londonban igazi tavasz - Európa időjárása

Vágólapra másolva!
Kontinensünk időjárása nyugat-keleti irányban erősen kettészakadt. Míg kedden Lengyelország északkeleti részén intenzíven havazott, London környékén a hőmérséklet a tűző napsütésben ismét elérte a 15 fokot. Franciaország délnyugati vidékén napok óta húsz fok felett tetőzik a hőmérséklet. Ugyanakkor Görögországban már több mint egy hete hűvösebb van az átlagnál. Az előrejelzések szerint az igazi tavasz még egy darabig nyugaton marad.
Vágólapra másolva!

Európa nyugati részén egy stabil anticiklonnak köszönhetően tartósan száraz, napos, az átlagosnál egy-két fokkal enyhébb idő alakult ki. Franciaország nyugati részén napok óta meghaladja a hőmérséklet a 20 fokot. Még Angliában is igazi tavasz uralkodik, Londonban a kellemes napsütésben 15 fok fölé melegszik a levegő.

Kelet-Európában ugyanakkor egy markáns ciklon örvénylik, amely sarkvidéki levegőt hoz szerdától a kontinens középső vidékére. Kedden a Balti térségben valamint Lengyelország északkeleti részén sokfelé fordult elő intenzív havazás. Romániában és Bulgáriában pedig a hegyekben most sokkal jobb a hóhelyzet, mint bármikor a tél folyamán.

A mediterrán térségben is erős a kelet-nyugati eltérés. Görögországban már több mint egy hete néhány fokkal átlag alatt marad a hőmérséklet, különösen az Égei-tenger északi partvidékén. Ibéria délnyugati részén ugyanakkor szinte kora nyári az idő. Vasárnap és hétfőn 26-28 fokos csúcsértékek jellemezték ezt a vidéket.

Az előrejelzések szerint a kettősség a hétvégéig biztosan fennáll Európában. Igazi napos tavaszi idő továbbra is elsősorban a nyugati területeken várható. Az átmeneti térségnek számító Közép-Európa szerdától a hideg oldalra billen, a sarkvidéki légtömegek betörése miatt több fokkal visszaesik a nappali felmelegedés.