A klímaszkeptikusok támadása

Az emberi eredetű globális felmelegedés drámai következményeiről szól a klímakutatás mai főárama, és minél gyorsabb és drasztikusabb gazdasági-politikai beavatkozást sürget. Viszont a klímaszkeptikusoknak is szükségük van a maguk öt perc hírnevére.

A szenátor a főáram ellen

Szeptikusok kalauza a globális felmelegedés rémhírének leleplezésére. Forró és hideg média-korszakváltások: kihívás az újságíróknak, akik a globális felmelegedésről tudósítanak - a barokkos bonyolultságú cím James Inhofe szenátor 2006-os röpiratát takarja. A republikánus politikus, az Egyesült Államok szenátusa Környezeti és Közmunkabizottságának korábbi elnöke 64 oldalon többek között azt kifogásolja, ahogy a média a klímaváltozáshoz viszonyult az utóbbi bő száz esztendőben.

Inhofe négy korszakot vél felfedezni: 1895-től az 1930-as évekig a média - a meteorológia akkori főáramlatának megfelelően - közelgő jégkorszakról beszélt. A harmincas évek végétől a hatvanas évekig globális felmelegedésre figyelmeztet. Ezt követően a 70-es évekig ismét egy jégkorszak közeledésével riogat. A mai kor felmelegedésről szóló publikációi már a negyedik váltást jelentik az elmúlt száz évben - jelenti ki a szenátor.

A Gestapóhoz hasonlított Környezetvédelmi Ügynökség

Inhofe füzetének megírásához a korábbi alelnök, Al Gore A kellemetlen igazság című filmje adta meg az utolsó lökést. A film erőteljesen támaszkodik a tudomány tekintélyére. A mű fő állítása: tény, hogy a globális felmelegedés emberi tevékenységek következménye, amelyben teljes a konszenzus a tudományos világ szereplői között. A szenátor ezzel nem ért egyet, és ezt azoknak az elismert tudósoknak a névsorával igazolja, akik másként gondolkodnak az éghajlat melegedéséről.

A politikusról érdemes tudni, hogy a szenátus leginkább konzervatív tagjai közé tartozik (a National Journal 2007 márciusi értékelése alapján). Továbbá oklahomai emberünk a második azoknak a szenátoroknak a toplistáján, akik a legtöbb pénzadományt kapták a kőolaj- és földgázipartól - több, mint egymillió dollárt hivatalba lépése óta.

Inhofe nem szokta visszafogni magát, ha a klíma felmelegedése a téma. A jelenségről szóló híreket egy beszédében "az amerikai történelem második legnagyobb beugratásának" (hoaxának) minősítette "az állam és az egyház szétválasztása után", továbbá az USA Környezetvédelmi Ügynökségét a Gestapóhoz hasonlította.

A szkeptikusok tábora

Inhofe "kiátványához" az elmúlt három évben a világ minden tájáról egyre több szaktekintély csatlakozott, számuk mára meghaladja a hétszázat. A szkeptikusok különböző mértékben támadják a média és - az ENSZ által létrehozott szervezet - az IPCC főáramú kommunikációját. Vannak radikálisabbak, akik szerint nem ér meg ennyi fáradtságot és tudományos erőfeszítést a kérdés.

A pulpitusnál James Inhofe szenátor

A legtöbben azonban a mérsékeltek vannak, akik az eddigi eredmények interpretációjával, a hipotézisek ténnyé való átemelésével nem értenek egyet. Szerintük a két legfőbb kérdés a következő: az első a természetes klímaváltozás mértékének meghatározása és az emberi tevékenység hatása. A második a szén-dioxid kérdése, ugyanis a légkörben az üvegházhatásért más gázok is felelősek.

A vízgőz - amelynek légköri koncentrációja a leggyorsabb és legnagyobb ingadozást mutatja - reagálását egyelőre nehéz megbecsülni a felmelegedési folyamat közben. A széndioxiddal továbbá az a probléma, hogy míg koncentrációja az utóbbi 200 évben folyamatosan emelkedik, az éghajlat kisebb-nagyobb lehűlési szakaszokon ment át.

A BBC nagy kérdése

A szkeptikusok előretörését az elmúlt tíz évben a Föld éghajlatában végzett mérések is megerősítették. A médiában most először kapott nagyobb teret egyfajta elbizonytalanodás, amelyet Paul Hudson, a BBC klímaszakértőjének cikke fémjelez. Már a címe is meghökkentő: Mi történt a globális felmelegedéssel?

A szerző ugyanis felhívja a figyelmet arra a tényre, hogy a Föld átlaghőmérséklete nem növekedett az 1998-as csúcsot követően. Ezt a stagnálást, vagy kismértékű csökkenést a klímamodellek nem jelezték előre, pedig a szén-dioxid kibocsátás továbbra is nagy ütemben növekedett az elmúlt évtizedben.

Ki fogad a napsugárzásra?

A klímaszkeptikusok egy része szerint ez várható volt. Az ő álláspontjuk szerint túlbecsült volt a globális fölmelegedésben az emberi tényező. Egyes vélemények szerint a huszadik század utolsó évtizedeinek globális felmelegedése 98 százalékban Napból a Földre érkező sugárzás növekedésének köszönhető. Dr. Piers Forster, a leedsi egyetem kutatója viszont mérésekkel kizárta a hipotézist.

Földművesek árnyai Burkina Fasóban. Az ország füvesítéssel folytat sziszifuszi küzdelmet
a felmelegedés helyi hatása, a Szahara előretörése ellen

Piers Corbyn meteorológus azonban cáfolja Forster ellenvetéseit. Azt állítja, hogy a Nap által töltött részecskék hatása sokkal nagyobb, mint az jelenleg elfogadott a tudományos életben, olyannyira, hogy szinte teljesen mértékben ez határozza meg a globális hőmérséklet változását.

Corbyn egyébként egyéves időjárási előrejelzésekkel foglalkozik, melyet cégén, a Weather Actionön keresztül dob piacra; pontosságukra fogadni is szokott. Előrejelzéseit az általa "Nap-időjárásnak" nevezett technikára alapozza, mely "több mint egy évszázad időjárási jellemzőinek statisztikai elemzését párosítja a Nap és a Nap-Föld mágneses kapcsolat megfigyeléséből származó adatokkal". A klasszikus meteorológia szerint az efféle hatások csupán minimális mértékben vannak hatással a Föld légkörére. Corbyn elutasította, hogy módszertanát részletesen bemutassa a nyilvánosság előtt.

A szkeptikusok elgondolásához - mely szerint a jelenlegi globális éghajlati folyamatok természetes eredetűek - illeszkedik Don Easterbrook, a Nyugat-Washingtoni Egyetem professzorának felfedezése. Az általa az elmúlt novemberben vezetett kutatás eredményei azt igazolják, hogy az óceánok és a Föld átlaghőmérséklete egymással szoros kapcsolatban van. A közismerten melegedés-szkeptikus geológus 2006-ban ezt állította az Amerikai Geológusok Társasága éves közgyűlésén:

"Amennyiben a korábbi ciklusok megismétlődnek, a jelenlegi meleg korszaknak hamarosan vége lesz, és a Föld átlaghőmérséklete kismértékben csökkenni fog 2035 körülig, aztán 0,5 Celsius-fokkal melegedni fog kb. 2035-től kb. 2065-ig, majd ismét fokozatosan hűvösebb lesz 2100-ig. Ezek szerint az egész évszázad átlagát tekintve 0,3 fokkal lenne melegebb az éghajlat, az IPCC által előrejelzett, katasztrofális mértékű 3-6 fokos melegedés helyett".

Mit lehet a fentiekhez hozzáfűzni? Aki megéri 2100-at, az biztosan megtudja, kinek volt igaza.