Vágólapra másolva!
Igen kemény fagyok várhatók péntektől hétfőig hazánk derült, szélvédett területein hajnalonként. Szombaton és hétfőn néhol -20 fok alá csökkenhet a hőmérséklet. Napközben is kemény fagy lesz. Az ország energiafogyasztása éves maximumát érheti el az előttünk álló hétvégén.
Vágólapra másolva!

A szerdán csaknem országos havazást okozó mediterrán ciklon hatására északi, északkeleti áramlás alakult ki a Kárpát-medence felett, amely igen hideg levegőt szállít. A Kelet-európai-síkságon napközben is -20 fok alatt maradt a hőmérséklet az elmúlt napokban, Moszkva környékén szerda hajnalban -30 fokra hűlt a levegő. Ez a hideg légtömeg szivárog be hazánkba csütörtök estig.

Amíg fúj a szél és felhős az ég, csupán a nappali értékek csökkenése jelzi a keleti hideg megérkezését. Péntektől azonban egyre többfelé lesz derült, szélcsendes a hajnal, így a meglehetősen száraz levegő erőteljesen lehűlhet. A lehűlésben a hótakaró is jelentős szerepet játszik, ugyanis jó szigetelőképessége révén hatékonyan gátolja a talaj alsóbb rétegeiből a felszín felé tartó hőáramot. Mindezek mellett most vannak a leghosszabb éjszakák is. A számítások szerint szombat és hétfő hajnalban helyenként -20 fok alá csökken a hőmérséklet.

A fagyos hétvégén az ország energiafogyasztása várhatóan eléri éves maximumát. Keddtől viszont enyhülés kezdődik.