Olajkatasztrófa: nem tudni, mekkora a szennyezés a felszín alatt

Vágólapra másolva!
Azzal vádolja az Obama-kormányt több vezető amerikai oceanográfus, hogy nem végzett megfelelő tudományos elemzést a Mexikói-öbölben történt olajkatasztrófa okozta károkról, és lehetővé tette, hogy a BP homályos információkat közöljön a szennyeződés mértékéről.
Vágólapra másolva!

A nemzeti óceán- és légkörügyi hatóság, valamint más szövetségi ügynökségek a tudósok szerint nem végezték el kellő gyorsasággal a vizsgálatokat a tengerbe került olaj mennyiségéről és az óceán mélyén keletkező károkról - írta a csütörtöki The New York Times.

A kormány egyetlen mélytengeri vízelemzés eredményét sem hozta nyilvánosságra azóta, hogy április 20-án Louisiana partjától 80 kilométerre délre felrobbant, majd elsüllyedt egy BP által üzemeltetett olajfúró platform - ermelték ki az oceonagráfusok. Ugyancsak kifogásolják, hogy Washington nem követelte határozottan a BP-től, hogy az pontos adatokat közöljön a szivárgás mértékéről.

Sylvia Earle híres óceánkutató előző nap egy kongresszusi meghallgatáson - már a törvényhozás is vizsgálódik az olajfolt ügyében - elképesztőnek nevezte, hogy nem tudni, mekkora olajtömegek rejtőznek a tenger felszíne alatt.


Ezer hajó fölözi a szennyeződést

A szövetségi kormány - amely azt ígéri, hogy pontosabb adatokat fog kérni - óriási erőfeszítést tett a kár elhárításáért: egyebek mellett 1105 hajót küldött a térségbe a szennyeződés lefölözésére, kisebb foltok elégetésére és felszíni terelőgátak lefektetésére a legveszélyeztetettebb partszakaszok védelmében. A felszíni károk egyelőre mérsékeltek, az igazi kérdés a tudósok szerint az, hogy mi történik a mélyben.

A BP csütörtökön közölte: a mélytengeri kúttól az oda leeresztett csövön keresztül - a mennyiséget fokozatosan növelve - már naponta 210 ezer gallon (800 ezer liter) olajat tud a felszínre juttatni. A BP közölte, hogy ezzel együtt sem tudják a feltörő olajat teljes mértékben elvezetni. Ez a közlés azért különösen aggasztó, mert a cég hetekig úgy becsülte, hogy a szivárgás mértéke összesen napi 210 ezer gallon.


Cserélni kell az olajbontó vegyszert

Ugyancsak csütörtökön szivárgott ki az információ: az amerikai Környezetvédelmi Ügynökség 24 órát adott a BP-nek arra, hogy válasszon egy kevésbé mérgező hatású vegyszert, amelyet a mélytengeri rétegekben nagy mennyiségben a vízbe lövellnek az olaj lebomlásának elősegítésére. A BP-nek az azt követő 72 órán belül már az új vegyszert, úgynevezett diszperzánst kell majd alkalmaznia.

A döntés rendkívüli fontosságú, hiszen azt jelzi, hogy már a szövetségi hatóságok is aggódnak a tenger élővilágában keletkező károk miatt. A BP eddig Corexit 9500A és Corexit 9527A, jórészt ismeretlen összetételű vegyszert használt, a víz felszínén úszó olajfoltokra 600 ezer gallon (2,2 millió liter) anyagot szórtak, a felszín alatt pedig 55 ezer gallon (208 ezer liter) vegyszert vetettek be. Ilyen nagy mennyiségben azelőtt soha nem alkalmaztak ilyen szereket.