Barátságtalan idővel indul a nyár - orvosmeteorológia

Vágólapra másolva!
Június első napjaiban sok helyen erős, helyenként viharos szelek kialakulására lehet számítani, valamint országszerte megnő a csapadékintenzitás is. Jelentősen lecsökkenő hőérzet várható.
Vágólapra másolva!

A Meteo Klinika tájékoztatása szerint a következő napokban az alábbi egészségügyi hatások érvényesülhetnek:

Kedden hűvös, barátságtalan idő várható, a hőmérséklet több fokkal a sok éves átlag alatt marad. Országszerte kevés lesz a napsütés és többfelé alakul ki eső, kisebb zápor. Kettősfronti hatásra lehet számítani, ami mind a hideg-, mind a melegfront-érzékenyeket megviselheti. Többfelé várható erős, néhol viharos szél. Ez nem kedvez a gyakori fejfájásban, migrénben szenvedőknek, nekik elsősorban a fokozott folyadékbevitel, és a csökkentett terhelés ajánlott.

Szerdán csapadékos, hűvös idő várható, ami az élénk széllel csökkenti majd a hőérzetet. Többfelé kell csúszós utakra számítani, aki azonban gyalogosan közlekedik, vigyen magával esernyőt, esőkabátot. A keddi naphoz hasonlóan kettősfronti hatásra lehet számítani, ami mind a hideg-, mind a melegfront érzékenyeket érinti majd. A csapadék érkezésével a fejfájás, valamint az ízületi fájdalmak erősödhetnek.

Csütörtökön markáns fronthatás nem várható, a csapadékhajlam is alábbhagy. Több napsütésre lehet számítani, aminek köszönhetően melegebb lesz ugyan a levegő, de továbbra is pár fokkal a sokéves átlag alatt marad. Néhol lehet kisebb esőre, futó záporra számítani, amik környezetében kisebb átmeneti lehűlés jellemző.

A csapadéknak köszönhetően a levegő porszintje és a légszennyezettség alacsony marad, valamint a pollenkoncentráció is csökken.