Vágólapra másolva!
Vasárnap minden csillagászati és meteorológiai tényező adott, hogy az UV-sugárzás éves maximuma körül alakuljon. Az egészségmegőrzés érdekében a veszélyeztetett időszakban fontos a védekezés megfelelő formáit használni. 
Vágólapra másolva!

Vasárnap Magyarországon az UV-index éves maximuma körül lesz, várhatóan meghaladja a 8-as értéket. A 11 és 15 óra között hosszabb időre védekezés nélkül nem érdemes hosszabb ideig a tűző napon tartózkodni. A legerősebb napsütés 13 óra körül várható, akkor már néhány perc múlva kisebb károsodás érheti a kitett bőrfelületet. A védekezés fontos! Legokosabb a veszélyeztetett időszakban kerülni a napon való tartózkodást. Ha ez nem megy, öltözetünkkel is megfelelő védelmet érhetünk el. A világos színű ruha jobban visszaveri a besugárzást. A fejet ne hagyjuk ki, sapkára is szükség van. A napozási kultúra elterjedése előtt nyáron természetes volt a testet minél nagyobb mértékben befedő nyári lenge öltözet viselése, amelyhez a fej védelme is hozzátartozott. A világ legnaposabb területein szintén nagy hangsúlyt fektetnek az a fejet is védő ruházatra. A mediterrán térségben pedig a szieszta pontosan a legveszélyesebb besugárzási időszakban van.

Persze, akit semmi nem riaszt vissza, annak a napvédő szerek jelentik a megoldás. Fontos, hogy a test egyenletes mértékben legyen bekenve, és fürdés, vagy egyéb más - a védő réteg eltávolítását okozó - tevékenység után ismét felkerüljön a védő réteg.

Az extrém sugárzás egyrészt köszönhető annak, hogy közel van a nyári napforduló, tehát a nap ezekben a hetekben delel a legmagasabban. Másrészt szombaton száraz levegő érkezett, és a légszennyezettség is viszonylag alacsony. Mivel vasárnap felhő alig lesz az égen, a kristálytiszta levegőn szikrázó, erős napsütés tör át.