Vágólapra másolva!
Rontja a Sajókeresztúron lakók életminőségét a helyi hulladékhasznosító üzem rossz szagú füstje - így döntött a bíróság. A cég közölte: többé nem gyárt hulladékokból kohászati alapanyagot.
Vágólapra másolva!

Jogerős bírósági ítélet szerint nem folytathatja jelenlegi munkáját a Miskolchoz közeli Sajókeresztúron Borsodi Érc, Ásvány- és Hulladékhasznosító Mű (BÉM) Zrt. A 179 embert foglalkoztató céget egykor az ózdi és a diósgyőri kohászai cégek alapanyag-ellátására alapították, és veszélyes hulladékok megsemmisítésével is elkezdett foglalkozni az elmúlt években.

Környezetvédők évek óta szorgalmazták, hogy a társaság szüntesse be a veszélyeshulladék-megsemmisítést, mert állításuk szerint a cég kéménye bűzt bocsát ki, ami tucatnyi település lakóinak életét keseríti meg.

A bírósági ítélet szerint "a BÉM Zrt. általi füstkibocsátás a lakosság életminőségét rontja, és zavaró hatást fejt ki a füstgázból lecsapódó bűz miatt, amely zavarás szükségtelennek minősül, tehát jogellenes" - ismertette a döntés lényegét Kovács István, a Sajóvölgye Környezetvédelmi Egyesület titkára, jogi képviselője miskolci sajtótájékoztatóján.

A BÉM közleményben hozta nyilvánosságra, hogy beszüntette a hulladékhasznosítással történő kohászati alapanyag-gyártást. A cég bírósági eljárás kimenetelétől függetlenül a hulladékokat alapanyaggal és ipari nyersanyagokkal váltja fel; tevékenységét így folytatja.