Megkezdődött a folyók apadása hétfőn Pakisztánban az Indus-völgy déli részén. Az áradás elkerüli Thatta városát. A településről kitelepített több százezer ember alig jut élelemhez, sokan esővizet isznak.

Egy hét alatt emberek millióit kellett kitelepíteni lakhelyükről Szindh tartományban, mert a térség folyói gátakat átszakítva törtek az Omán-tengernél lévő torkolat felé. A víz a tenger felé kezd áramlani, a folyók vízszintje csökken, sok lakos visszatér lakóhelyére - tájékoztat Hádi Baks Kalhoro, Thatta körzetének egyik magas rangú tisztviselője.
Esővizet isznak a kitelepített emberek
Thatta 300 ezer lakosával a tartomány egyik legnagyobb városa. Az emberek 95 százalékát korábban a hatóságok kimenekítették, mert az ár két kilométerre megközelítette a települést.
Az elköltöztetett emberek arra panaszkodtak, hogy nincs víz és élelem abban a ideiglenes lakhelyként egy hegyen kijelölt hatalmas muzulmán temetőben, ahol sátraikat felverték. Itt több száz ember rohamozta meg a segélyeket, vizet és élelmet osztó teherautókat. Az idősek és a gyerekek számára eleve reménytelen, hogy segélyhez jussanak. Egy idős asszony elmondta, hogy a járművekről úgy dobálják az élelmet, mintha az állatokat etetnék. Sokan esővizet isznak.
A hatóságok azt állítják, hogy igyekeznek élelmet és szállást nyújtani több százezer embernek, de a természeti katasztrófa mértéke meghaladja a helyi lehetőségeket és a segélyt nyújtó külföldi partnerek erőfeszítéseit. Külföldi országok dollármilliókat ígérték Iszlámábádnak, hogy felvegye a küzdelmet az árvízzel. Több tisztviselő ugyanakkor bírálta a muzulmán világ országait, hogy nem adnak elegendő segítséget.
Mintegy egymilliárd dollárnyi készpénzre és különböző segélyekre tettek ígéretet a muzulmán világban - jelentette be vasárnap az 57 államot tömörítő Iszlám Konferencia Szervezete (OIC) főtitkára. Ekmeleddin Ihsanoglu láthatóan ezekre a kritikára válaszolt a pakisztáni fővárosban, Iszlámábádban.
A segélyek muzulmán országokból, nemkormányzati szervezetektől és OIC-intézményektől érkeztek. Gyűjtöttek ugyanakkor adományokat az Egyesült Arab Emírségekben, Kuvaitban, Katarban, Szaúd-Arábiában és Törökországban sugárzott jótékonysági tévéműsorokban is - tette hozzá.
(MTI)
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Csak vonszolták magukat az első kétéltűek
3D-s számítógépes modellekkel sikerült feltárni, hogyan illeszkedtek egymáshoz az első kétéltűek csontjai, és miként mozgathatták az állatok végtagjaikat. Ez lehetővé ...
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják, de a mai napig nem tudják, miért ragályos. A legújabb eredmények ...
Így startolt az új amerikai űrhajó
Magyar idő szerint 9.44-kor startolt a Dragon nevű új amerikai űrhajó. Az indítás rendben zajlott, az űrhajó 10 perccel a start után Föld körüli pályára állt.
Új rákkezelést fejlesztenek Debrecenben
A nem osztódó, azaz szunnyadó őssejtekre csak kis mértékben hat a daganatkezelésként alkalmazott sugár- vagy kemoterápia. Sokkal hatékonyabb lehetne a kezelés, ha a ...
Hogy állunk az örök fiatalság keresésével?
Megéli-e egy most született ember a 150. születésnapját? Az antiaging, az öregedésgátlás az egyik legdinamikusabban fejlődő kutatási terület és iparág napjainkban. Mi ...
Hangágyúval soroztuk meg a Balaton fenekét
Cseppet benzinszagú, zavaróan hangos, és nem is igazán interaktív a geofizikusok munkája, ám bejárhatják vele a világot. Kínába tartó németekkel és ELTE-s kutatókkal ...
Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
A ma élő emberek utolsó alkalommal láthatják a Vénuszt, amint elhalad a Nap korongja előtt. A ritka csillagászati jelenséget Magyarországon június 6-án kora reggel lehet ...
Így ivott kávét egy teljesen lebénult nő
Első ízben sikerült megvalósítani olyan agy-számítógép összeköttetést, amelynek segítségével egy több éve lebénult személy sikeresen vezérelt egy robotkart. A karral ...
Női nemi szervet ábrázolhat az emberiség első barlangrajza
A legősibb barlangrajzokat fedezték fel Dél-Franciaországban: olyan falba vésett jelet azonosítottak, amely női nemi szervre utal - legalábbis a kutatók szerint.
Az éghajlatmódosítástól a gondolatolvasásig
2011-ben nagy vitát kavart a döntés, hogy amerikai kormányzati kérésre cenzúráztak egy madárinfluenza-vírusról szóló cikket. Nem ez az egyetlen téma, ahol felmerül, hol ...
Cáfolja a világvégét a legősibb maja naptár
Egyedülálló, eddig ismeretlen falfestmények és számítások kerültek elő egy ősi maja város most feltárt termében. A falakon lévő naptár 7000 évre előre számítja ki a ...
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.