Árhullám a Zagyván: harmadfokú készültség van

Vágólapra másolva!
Áradást okozott a Zagyván az utóbbi öt nap alatt a Zagyva és a Tarna vízgyűjtőjére  lehullott jelentős mennyiségű csapadék. Emiatt harmadfokú védelmi készültséget kellett elrendelni a folyón.
Vágólapra másolva!

Öt nap alatt 95,9 milliméter eső esett: a múlt péntek volt a legcsapadékosabb, akkor területi átlagban 62,4 millimétert mért a Közép-Tisza Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság.

A harmadfokú árvízvédelmi készültség hétfőtől lépett életbe, és a folyó Jászberény és Újszász közötti, valamint a Tápió visszaduzzasztással érintett szakaszára vonatkozik. A védőtöltéseken folyamatos őr- és figyelőszolgálatot működtetnek, és ahol szükség volt rá, szivattyúkkal is felvonultak.

A Zagyva reggel Jászberény térségében áradt, az árhullám tetőzését a nap folyamán Jászberénynél 400-410, Jászteleknél 570-600 centiméter közötti értéken várják. Idén már ötödízben van árvízi védekezés a folyók mentén.