Két tornádó és egy légzuhatag okozott súlyos károkat New Yorkban

Vágólapra másolva!
A helyi meteorológusok megerősítették, hogy tornádók kísérték a csütörtök esti nagy vihart New Yorkban. A legerősebb szeleket azonban egy légzuhatag okozta.
Vágólapra másolva!

Kiderült, hogy a csütörtöki viharban két tornádó és egy heves légzuhatag alakult ki, melyek súlyos károkat okozva vonultak át Brooklyn és Queens nagy részén. New York két városrészében több mint 1000 fát döntött ki a szélvihar. Több ház tetőszerkezete megsérült, és tízezrek maradtak áram nélkül.

Egy áldozata volt a viharnak

Egy nő meghalt, amikor autójára zuhant egy fa, miközben mellette ülő férje túlélte a szerencsétlenséget. Szinte csoda, hogy többen nem estek a vihar áldozatául. Sok embert közvetlen veszély fenyegetett, melytől csak szerencsés véletlen folytán menekültek meg. A Meteorológiai Szolgálat pár órával a zivatarlánc megérkezése előtt Brooklyn, Queens és Staten Island városrészekre tornádó-riasztást adott ki, azonban a vihar sajnos a legnagyobb délutáni csúcsforgalomban csapott le a városra.

1950 óta ez volt a kilencedik és a tízedik tornádó New Yorkban. Délután fél 6-kor csapott le Brooklynra az első forgószél, melynek legerősebb széllökései megközelítették a 130 km/órás sebességet. Tíz perccel később Queensben ért földet a második, 160 km/órás maximum széllökésekkel.

Légzuhatag tette tönkre a házakat

A legerősebb, 200 km/órás szeleket egy légzuhatag (downburst) okozta. Az amerikai Nemzeti Meteorológiai Szolgálat szerint egy körülbelül 12 km hosszú és 8 km széles területre terjedt ki a szélvihar pusztító ereje Queensben és Staten Islanden. A károk nagy része ennek köszönhető.

A légzuhatag a levegő olyan heves leáramlása, mely erős szélvihart okoz a talaj közelében. Nyomai hasonlítanak a tornádó által okozott károkra, de jobban megnézve megkülönböztethető. Kialakulása elsősorban szupercellákhoz köthető. A nagy magasságokból leáramló hideg levegő a talaj közelében melegebb légrétegbe ér. A nagy hőmérséklet-különbség miatt a hideg levegő sűrűsége jóval nagyobb lesz a környezetéhez képest, ezért a légrész szinte lezuhan, és a talajon nagy sebességgel terjed szét minden irányba. A szélsebesség akár a 240 km/órát is elérheti.