Csak hajnalban szűnik meg az ónos eső

Vágólapra másolva!
Sopron térségében tartott ki legtovább a havazás, többfelé ónos eső okozott közlekedési káoszt. A nap folyamán néhol fél centis jégréteg alakult ki az utakon és tereptárgyakon. Éjszaka a Dunától keletre várható további csapadék, de a hajnali órákban egyre többfelé megszűnik a csapadék.
Vágólapra másolva!

0:10
A Tiszántúlon és az északkeleti országrészben fordul elő további eső, északon helyenként ónos eső. A csapadéksáv várhatóan egyre inkább határainkon kívülre húzódik, illetve megszűnik. A Dunántúlon helyenként ködös lett a levegő.

22:15
A Horvátország és Szerbia felől érkezett csapadéktömb jelenleg a Duna-Tisza közére összpontosul, ahol délen eső, Pest és Bács-Kiskun megye határán és attól északra ónos eső is előfordul. Északkeleten szórványosan fordul elő vegyes halmazállapotú csapadék, a Dunántúlon száraz az idő. A hőmérséklet továbbra is nagyrészt fagypont fölött van, és keleten hajnalban sem csökken ez alá, míg északnyugaton a hótakaró miatt -7 fokig is lehűlhet a levegő. Fokozott óvatossággal közlekedjünk az utakon reggel is.

20:30
Két fő csapadékgóc figyelhető meg: az egyik északkelet felé lassan elhagyja az országot, a másik jelenleg Baranya megye fölött okoz esőt, miközben északkelet felé haladva átszeli majd az Alföldet. Északkeleten még többfelé ónos eső esik, máshol csak helyenként fordul elő ónos eső vagy szitálás, de ez megszakításokkal reggelig kitarthat.

19:25 Hidegebb volt délután, mint este
A csapadék zöme az északkeleti országrészre koncentrálódik. A Dél-Dunántúlon és a Duna-Tisza közének déli részén már csak néhol esik az eső, de Horvátország felől egy kisebb csapadéktömb közeledik a Mecsek felé. Sopronnál továbbra is szállingózik a hó. Az ország más részein még mindig van utánpótlása az ónos esőnek. Már csak a Tiszántúlon és az Északi-középhegységben fúj mérsékelt szél, máshol sokfelé szélcsend van. Enyhül az idő, a legtöbb helyen melegebb van, mint délután volt. Az elmúlt órában Szegeden például 3 fokot emelkedett a hőmérséklet, most 5 fokot mutatnak a hőmérők.

18:15
A délnyugati határszélen megszűnt a csapadék, és már csak a nyugati határvidéken szállingózik a hó. Az ország északi feléből továbbra is sokfelé jelentenek ónos esőt, ami megnehezíti a közlekedést. Az Alföld déli részén azonban már egyre inkább az eső jellemző. A jeges utakon több baleset történt, a vonatok is több szakaszon késnek. Az elmúlt napok sorozatos csapadékhullása következtében másodfokú árvízvédelmi készültség van a Zagyván Jászteleknél, és még árad a folyó.

16:45
Sopron és Mosonmagyaróvár, illetve az Északi-középhegység térségében helyenként még havazik, máshol zömmel folyékony halmazállapotú a csapadék, elsősorban a nyugati határszélen keverednek hópelyhek az esőbe. A Dunántúlról és az Alföldről is több helyen ónos eső esik, és a fővárosban is ez a helyzet. Többnyire fagyponton vagy kevéssel a fölött áll a hőmérő higanyszála, csupán a nyugati és északkeleti határszélen van hidegebb, -3, -1 fok. A szél már jelentősen mérséklődött, csupán északkeleten élénk, olykor erős az északkeleti légmozgás.

14:55
Az Alpokalján és az északi határszélen továbbra is esik a hó. Néhol élénk szél hordja a havat. Az Alföld északi vidékén nagy területen esik ónos eső. A Dunántúl középső vidékén átmenetileg csökkent a csapadék intenzitása vagy meg is szűnt. Budapesten most érte el a hőmérséklet a nulla fokot, éjszaka várhatóan már nem lesz fagy.

13:35
A nyugati és északi határszélen továbbra is intenzíven havazik, helyenként hófúvás fordul elő. Vegyes halmazállapotú csapadék, főként fagyott- és ónos eső jellemzi a főváros térségét, a Bakony déli részét valamint az Alföld északi területeit. Délen már fagypont fölé emelkedett a hőmérséklet, ott kedvezőbbek az útviszonyok.

12:55
Budapesten kezdődik a halmazállapot-váltás. A hópihék közé egyre több fagyott esőcsepp vagy ónos eső keveredik. Az Alföld közepén tartja magát a fagy, a mellékutakon, tereptárgyakon tovább hízik a jégréteg, a főutak a kezelés miatt általában nem csúszósak. Az Alpokalján a régivel együtt a hóréteg vastagsága meghaladja a 30 centit. Havazás leginkább a Dunántúl északnyugati felére és az Északi-középhegységre jellemző. Fagypont feletti hőmérséklet továbbra is csak a déli határszélre jellemző.

Forrás: idojaras.hu

12:00
Az Északi-középhegység keleti részén most kezd erősödni a havazás, a szél miatt helyenként hófúvás is előfordul. Hófúvással az Északi-Bakonyban és Pest megye azon részein lehet találkozni, ahol továbbra is hó esik. Az ónos eső egyre nagyobb teret hódít, a főváros déli szélét megközelítette. Továbbra is az Alföld közepe a legsíkosabb vidék, a hőmérséklet alig emelkedik, a jégpáncél a folyamatos ónos esőzés miatt a mellékutakon eléri az egy centit, a főutakat kezelik.

11:00
A Dunántúli-középhegységben is előfordul már időnként fagyott eső, ónos eső, a térség többi részén pedig hófúvással is lehet találkozni. Az Alföld közepén -2 fokban esik az ónos eső, helyenként fél centis jégréteg borítja az utakat. Pest megye déli részén most vált át a csapadék hóesésből fagyott esőre, ónos esőre.

10:20
A Dunántúl nagy részén, Pest megyében és az Északi-középhegységben havazik. A szél tovább élénkül, hófúvással lehet találkozni a Bakonyban, néhol a Kisalföldön és Pest megye egyes részein. Ónos eső jellemző Tolna megyére és az Alföld középső vidékére, különösen a mellékutak csúszósak. A déli határszélen már pozitív a hőmérséklet, ott esik az eső.

09:40
Az ónos eső határa egyre északabbra jön fel, de a Dunántúl nagy részén, Pest megyében, és az Északi-középhegység keleti felén rendületlenül havazik. Délkeleten esik az eső. A Bakony északi részén és Pest megye déli területein egyre komolyabb a hófúvás, ahogy növekszik a hóréteg vastagsága. Budapesten a város déli részén időnként intenzív a havazás, míg északon időnként csak szállingózik a hó.

08:50
Baranyában és az Alföld déli részén sokfelé ónos eső esik, az utak csúszósak, jegesek. A Dunántúl nagy részén havazik, helyenként már 5 cm friss hó hullott. A főváros térségében is erősödik a havazás, bár egyelőre nagy az intenzitásbeli különbség Budapest északi és déli vidéke között. Az egyre erősödő szélben a Bakony északi felén már hófúvás akadályozza a közlekedést. Kisebb hófúvás Pest megye déli részén is előfordul.

Igencsak változékony lesz a szerda időjárása. Délelőtt a Dunántúlon intenzív havazás kezdődik, amely a középső országrészre - többek között Budapest térségére - is átterjed. A déli, délkeleti megyékben már ekkor havas eső, ónos eső, eső várható. Délután inkább csak a nyugati és északi határszélen marad meg tisztán a havazás, máshol havas eső, ónos eső, majd eső egyaránt kialakulhat.

Nagy különbségek lesznek az ország tájai között: míg a délkeleti megyékben az 5 fok feletti hőmérsékletben igazi késő őszi idővel kezdődik a december, addig Kőszeg környékén a számítások szerint akár tíz centis friss hó hullhat, a hótakaró vastagsága ezáltal helyenként a 30 centit is meghaladhatja.

A vegyes halmazállapotú csapadékot egy markáns ciklon melegfrontja okozza. Ez a ciklon kedden még Spanyolország felett örvénylik, szerdán azonban középpontja Észak-Olaszország fölé helyeződik át.

Csütörtökön a Dunántúlon jobbára erősen felhős, keleten viszont borult lesz az ég. A keleti országrészben sokfelé, máshol elszórtan valószínű eső, záporeső, északnyugaton és a hegyekben hózápor is lehet. Mérsékelt lesz az északkeleti szél. 1, 8 fokra melegszik a levegő.


Tombol a tél Németországtól Angliáig

Németország több mint hetven százalékát hótakaró borítja, szerdán egy újabb nagy havazás éri el az országot, a megerősödő szél veszélyes hófúvást is okozhat. Ugyancsak jobbára havas a táj Csehországban, Szlovákiában és Lengyelországban. A Brit-szigeteken kedden sokfelé fordult elő hóesés, és csütörtökig a számítások szerint többször fog havazni a térségben.