Vágólapra másolva!
Nőtt az európai természeti, illetve technológiai katasztrófák száma és súlyossága egyaránt 1998 és 2009 között. A katasztrófák csaknem százezer halálos áldozattal jártak, az anyagi kár 150 milliárd euróra rúg egy friss jelentés szerint. A klímaváltozás miatti károk még nem felbecsülhetők. 
Vágólapra másolva!

Egyre több és súlyosabb természeti és technológiai katasztrófa következik be Európában, ez derül ki az EU Európai Környezetvédelmi Ügynökségének (EEA) most közölt kimutatásából (a dokumentum itt letölthető). A jelentés által vizsgált időszakban a természeti és technológiai katasztrófák csaknem 100 ezer halálesetet okoztak, több mint 11 millió embert érintettek, és mintegy 150 milliárd eurós anyagi kárt okoztak. Mivel az EEA 2009-cel bezárólag elemezte a katasztrófahelyzeteket, a vörösiszapömlés nem szerepel a jelentésben.

A természeti és technológiai katasztrófák európai hatásainak feltérképezéséről szóló tanulmány három típusba sorolja a katasztrófákat: a hidrometeorológiai vagy időjárással kapcsolatosakra (például viharok, erdőtüzek, áradások), a geofizikai katasztrófákra (ilyenek a földrengések, vulkánkitörések, fölcsuszamlások, lavinák), valamint a technológiai katasztrófákra (például ipari balesetek, olajszennyezés).

Szám szerint a vizsgált tizenegy év alatt legtöbbször ipari balesetek fordultak elő (339 esetről van szó), melyek 169 halálos áldozattal jártak. A legtöbben a százegy hőhullám miatt haltak meg, az EEA összesítése szerint összesen több mint 77 ezren.

A károk folyamatos növekedése főként az emberi tevékenység egyre magasabb szintjével függ össze, valamint azzal, hogy egyre koncentráltabban fordulnak elő gazdasági javak egy adott területen. A kárérték növekedéséhez az is hozzájárul, hogy egyre fejlettebb a kárjelentés - véli az EEA.

Forrás: EEA

A legtöbb halálos áldozatot a hőhullámok okozták. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség az EU 27 tagállamán kívül Izlandot, Liechensteint, Norvégiát, Svédországot és Törökországot tömöríti

Az ügynökség szerint bár a klímaváltozásnak tulajdonítható kárarányt jelenleg lehetetlen pontosan felmérni, a jövőben ez valószínűleg nőni fog, mivel emelkedik a szélsőséges időjárási események gyakorisága és intenzitása az előrejelzések szerint. Az EEA szerint mindezért a jelenleginél jobban összehangolt európai katasztrófakockázati előrejelző-rendszert kéne felállítani.