Gyorsan nő az ózonlyuk a mi féltekénken is

Rendkívül felgyorsult a sztratoszférikus ózon fogyása az utóbbi pár hétben az Északi-sarkvidéken. Fokozottan érhet káros ultraibolya sugárzás a sarkkör alatti lakott területeket is.

Az arktikus ózonréteg erőteljes elvékonyodása annak következménye, hogy a sztratoszférában szokatlanul alacsony hőmérsékletek alakultak ki a 2010/11-es tél végére az északi pólus felett (a sztratoszféra a légkörnek az időjárás alakulásáért felelős legalsó rétege, a troposzféra fölött helyezkedik el). Minderre az Alfred Wegener Tenger- és Sarkkutató Intézet (AWI) koordinálása alatt végzett, több mint harminc sarkvidéki állomásból álló nemzetközi hálózat mérései világítottak rá.

Az ózonlyuk február elején kezdett kialakulni. Március közepére mindössze néhány hét alatt felére csökkent az ózon mennyisége az Arktisz felett. Az elkövetkező egy-két hétben még további fogyást várnak a kutatók. Jelenleg mintegy 15 millió négyzetkilométert érint az ózonhiány. Az ózonlyuk a 60. szélességi kör alatt fekvő, sűrűbben lakott vidékeket is érintheti, mivel a hideg, poláris légtömegek délebbre húzódnak, emiatt Európa, Észak-Amerika és Ázsia egyes, szubarktikus részein pár napig tartó, magas ultraibolya-sugárzási epizódokra kerülhet sor.

^{A poláris örvény (ld. lejjebb) kiterjedése 2011. március 14-én (bal) és 20-án (jobb). Piros szín jelöli az intenzív ózoncsökkenés helyét, amely a hét elejére Oroszország keleti vidékei fölé mozdul el (előrejelzés)}

Az ózonréteg mintegy 15-30 km-es magasságban helyezkedik el a légkörben, és ez a földfelszínen mérve mindössze néhány milliméter vastagságú réteg jelenti bolygónk fő védelmi vonalát a napból érkező káros ultraibolya sugarak ellen. Ez a védőpajzs tette lehetővé az élet kialakulását is.

Az ózonréteg sűrűségének mértékegységét Gordon Dobson brit fizikus-meteorológusról nevezték el. Ő készítette az első olyan mérőműszert, mellyel meg lehet állapítani az ózon mennyiségét. Egy Dobson-egységről  (DU) akkor beszélünk, ha az adott alapterületű légoszlopban lévő ózont a földfelszínen egyenletesen szétterítve, 1013 hektopascal (hPa) nyomáson és 20 Celsius-fokon 1 századmilliméter vastag réteget kapunk. Normál esetben a légkör ózontartalma 300 DU-nek, azaz 3 mm vastag rétegnek felel meg. Az ózonlyuk a sztratoszférikus ózonpajzs elvékonyodása, amikor a sűrűség 220 DU alá esik.

A károsodott ózonréteg az UVA- és UVB-sugárzás megerősödésével jár, és főként az utóbbi komoly egészségügyi kockázatokat jelent. Megfelelő védelem (fényvédő krémek és napszemüveg) hiányában elősegíti a bőröregedést és a bőrrák kialakulását, károsíthatja a szemet, és szürkehályoghoz vezethet.

Miért alakul ki az ózonlyuk?

A téli évszakban a sarkok térségében egy sajátos, zárt cirkuláció alakul ki. A hónapokig tartó sötétség alatt, napsugárzás hiányában a sztratoszféra közel mínusz 80 fokra hűl le, és a levegő lesüllyed. A Föld forgásának következtében örvény (úgynevezett poláris örvény) jön létre, amelybe nem áramolhat levegő se be, se ki. Mintegy 20 km-es magasságban az örvényen belül poláris sztratoszférikus felhők képződnek, melyek jégkristályai vizet vagy sósavat tartalmaznak, és ezek magukba zárják a mesterséges eredetű szennyező anyagokat, a klór- és fluortartalmú szénhidrogéneket. Ezek a CFC-gázok tehát a sarkok felett télen feldúsulnak, majd tavasszal a napsugárzás hatására a káros vegyületek "kiolvadnak", és elkezdik rohamosan fogyasztani az ózonmolekulákat. Három-négy hónap alatt a zárt örvény leépül, és ismét emelkedni kezd az ózonszint.

Az ózonlyuk veszélyeiről általában az Antarktisz kapcsán hallhatunk, itt jelentkezik ugyanis intenzívebben a jelenség. A Déli-sark felett a homogén felszín miatt a levegő jobban le tud hűlni a sztratoszférában, így erőteljesebb poláris örvény tud kifejlődni, és több sztratoszférikus felhő is képződik. A jelenség azonban az Északi-sark felett is megfigyelhető, és olykor szokatlanul elvékonyodik az északi féltekén is az ózonréteg.