Nem érdemes melegre számítani jövő hétig

Vágólapra másolva!
Az északnyugatról áramló hideg levegő alakítja csütörtök estig a Kárpát-medence időjárását; hűvös, szeles idő várható. Erős, gyakran viharos lesz az északnyugati szél, és ez pénteken is kitart. Jövő hét elejéig nem kerül 20 Celsius-fok közelébe a nappali felmelegedés.
Vágólapra másolva!

Erősen felhős vagy borult lesz az ég csütörtökön a Dunántúlon. Keleten némi napsütés mellett többször erősen megnövekszik a felhőzet. Eső, zápor továbbra is várható, északkeleten zivatar is kialakulhat. A keleti területek kivételével erős, gyakran viharos lesz az északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 9 és 13 fok között valószínű.

Pénteken a Dunántúlon lesz túlnyomóan borult idő, keleten viszont a gyakran erősen felhős ég mellett pár órás napsütés is valószínű. Eső, zápor többfelé, főként nyugaton várható - keleten, északkeleten néhol zivatar is lehet. Az északkeleti országrész kivételével gyakran erős, eleinte helyenként viharos lesz az északnyugati szél, majd délutántól mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9-13 fok között alakul, késő estére pedig 3-9 fok várható. Húsz fok közelébe csak jövő hét elején kerül a nappali felmelegedés.

Orvosmeteorológia

Lassanként megszűnik a hidegfronti hatás a következő 24-36 órában. Eleinte viszont még sokak panaszkodhatnak fejfájásra, migrénre, szédülésre. Az idegrendszer ingerlékenysége gyakran csökken ilyen időjárási helyzetekben, ezért a reflexidő megnyúlhat, a cselekvési reakció késhet, emiatt a közlekedésben résztvevőktől fokozott figyelem szükséges. A szervezet görcskészsége hidegfronti hatásra erősödik, emiatt az epe-, vese-, gyomor- és bélgörcsök száma a frontbetegeknél emelkedhet. A fokozottabb véralvadási hajlam miatt nagyobb az esélye trombózisnak. Fokozódhatnak a reumatikus fájdalmak. A vércukorszint alacsonyabbá válhat.

Európai időjárási helyzetkép

Továbbra is döntően anticiklonális hatások alakítják Nyugat- és Délnyugat-Európa időjárását. A többnyire napos időben az északabbi területeken 11, 16 fokot mérnek, a Pireneusi-félsziget déli részén azonban 25, 28 fok közé melegszik fel délutánonként a levegő. A kontinens északi és keleti felén ugyanakkor ciklonok okoznak gyakran felhős, többfelé szeles, helyenként csapadékos időt; többnyire eső esik, de a Kelet-európai-síkság északi vidékein havazik. Észak-, Északkelet-Európában továbbra is 10 fok alatt, általában 2 és 7 fok között alakul a hőmérséklet, és a szárazföld középső, valamint déli területein is - egy északról délkeletre mozgó hidegfront hatására - visszaesett a hőmérséklet.