Okos szemétválogató robot csökkenti felére a hulladékot

Vágólapra másolva!
Huszonnégyféle módon, a tömegspektrométertől a háromdimenziós lézeren át az ultrahangig képes elemezni a futószalagon elébe kerülő szemétfolyamot a ZenRobotics robotja, amely aztán karjával kiválogatja az újrahasznosítható tárgyakat, legyen szó építési törmelékről vagy háztartási szemétről. A tanulásra is képes berendezés mobil egységként, települések között ingázva is használható.
Vágólapra másolva!

Az itt látható szemétválogató robot finn fejlesztői az emberi agyat tekintették mintának, amikor megalkották az automata berendezést működtető algoritmust. Ez ugyanis a szenzorok fúziójával komplex képet alkot a tárgyakról, így segítve a pontosabb válogatást.

A ZR M2 ráadásul nemcsak döntéshozatalra képes, hanem tanulásra is, azaz alkalmazkodik a folyton változó feltételekhez. Így akár felére csökkentheti a lerakóba kerülő hulladék mennyiségét, amely komoly gond az Európai Unió sok országában.

Az unió 27 tagállama átlagosan fejenként 513 kilogramm kommunális hulladékot termel. Magyarország 430 kilóval a középmezőnyben szerepel, de ebből csak 68 hasznosul újra, illetve lesz belőle komposzt az Eurostat, az Európai Unió statisztikai hivatala elemzése szerint.

Szemetünk háromnegyede lerakóba kerül

Magyarországon is még mindig ez a legolcsóbb és legelterjedtebb megoldás, noha különösen a települési hulladékok kezelésében tarthatatlan a 73 százalékos lerakási arány, áll a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium által 2009-ben publikált Országos Hulladékgazdálkodási Tervben.

Ez 2014-ig rögzíti az irányelveket, egyebek között azt is, hogy az uniós szabályozásnak megfelelően a lerakóba kerülő hulladék arányát 2014-ig negyven százalék alá kell szorítani. Az OHT-ban részletezett ötlépcsős hulladékgazdálkodási hierarchia alkalmazása elősegíti az erőforrások fenntartható mértékű kiaknázását, csökkenti a környezet terhelését, végső soron növeli a társadalmi jólétet (az ezt bemutató ábrát lásd cikkünk végén).

Forrás: ZenRobotics

A szemétválogató robot és fejlesztői

A Magyarországon keletkező hulladék mennyisége 2000 óta jelentősen, mintegy 35 százalékkal csökkent, a háztartások és a gazdasági ágazatok összesen évente 20,3 millió tonna hulladékot állítanak elő az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat legfrissebb, 2008-as adatai szerint. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy kevesebb az úgynevezett termelési hulladék, ami a nagy hulladéktermelő ágazatok (például a bányászat, kohászat) leépülésének következménye. A korszerű termelési módszerekre való átállás, illetve a csekélyebb anyagigényű, nagyobb szakértelmet igénylő ágazatok (elektronika, gépjárműipar) fejlesztése is hozzájárult a csökkenéshez.

Az OHT azonban leszögezi, hogy a települési szilárd hulladék és a veszélyes hulladék terén nem tapasztalható érdemi változás. S jóllehet mind kevesebb a kezelendő hulladék, a hasznosítás aránya alig változott, továbbra is évi 25-32 százalék.

A felét hasznosítani kell

Immár tíz százalékkal kevesebb hulladék kerül a lerakókba, ám nem teljesült az OHT azon célkitűzése, hogy a nem biomassza jellegű hulladék legalább felét újrahasznosítsák (akár alapanyagként, akár energiaforrásként). Nem rendelkezünk kellő kapacitással az újrafeldolgozáshoz, és nincs olyan ösztönzés (gazdasági szabályozás), amely a lerakási szándékot csökkentené.

Ezzel szemben az EU és más nemzetközi, illetve hazai jogi forrásokban és stratégiákban megfogalmazott hulladékkezelési elvárások szerint a hulladék 50 százalékát kell(ene) hasznosítani, elsősorban újrafeldolgozással vagy újrahasználattal. Erre lehet alkalmas a
szemétválogató robot, amely választ ad arra az uniós irányelvre is, amely korlátozná az emberi munkaerő alkalmazását a veszélyes környezetnek számító hulladékválogatókban.

Továbbá a robot tíz tonnás tömege, kis helyigénye révén akár utólag is beépíthető a
kommunális üzemekbe. "Jóllehet egyelőre nem tervezünk mobil egységetépíteni a robotból, de viszonylag csekély tömege lehetővé tenné, hogy települések között ingázva is használható legyen", tette hozzá az [origo] kérdésére Timo Haanpää, a ZenRobotics kommunikációs
menedzsere.

Forrás: KVVM/OHT II

A lerakás csak a legutolsó lehetőség a 2. Országos Hulladékgazdálkodási Terv szerint

***

A magyarországi hulladék számokban

(Becsült mennyiségek, forrás: Eurostat)

  • 2008-ban keletkezett hulladék összmennyisége: 20 385 227 tonna
  • Ebből építési hulladék: 5 240 063 t
  • Begyűjtött: 706 557 t
  • Háztartási hulladék: 3 466 071 t
  • Újrahasznosítható: 2 659 588 t