Vágólapra másolva!
A világnépesség közel felének mindennapi élelmiszer-ellátása függ a nitrogéntartalmú műtrágyák használatától, ám legalább 10 millió embert veszélyeztet csak Európában a megengedettnél nagyobb mennyiségű nitrátot tartalmazó ivóvíz. A nitrogénezéshez kötődő környezetszennyezés megrövidíti a várható élettartamot.
Vágólapra másolva!

A nitrogénalapú műtrágyákra nagy szükség van a világ növekvő népességének táplálásában, de cserébe nagy árat kell fizetnünk: a levegő, a víz és a talaj szennyeződése egyre súlyosabb problémákhoz vezet.

A skóciai Edinburgh-ban minap megrendezett konferencián ismertették az ENA, vagyis az európai nitrogénértékelés eredményeit. A tanulmány szerint a nitrogénszennyezés fejenként 150-740 eurót emészt fel Európában. A kutatásban 21 ország 89 intézetének mintegy 200 szakértője vett részt, becsléseik szerint a nitrogénezés éves költsége 70-320 milliárd euró közé tehető. Ez több mint kétszerese annak a bevetélnek, amihez a nitrogénműtrágyák használatának köszönhető terméshozam-növekedéssel jutunk.

A tanulmány legfontosabb megállapításai között szerepel, hogy legalább 10 millió európait veszélyeztet a megengedettnél nagyobb mennyiségű nitrátot tartalmazó ivóvíz. A nitrát az élővizekben algavirágzást okoz, ez a jelenség az Északi-, az Adriai- és a Balti-tenger partjait egyaránt érintheti. A mezőgazdasági, ipari és közlekedési eredetű légszennyezés nitrogénhez köthető formái (vagyis a nitrogén-oxidok) több hónappal megrövidíthetik a várható élettartamot Közép-Európában. Az erdőkben észlelhető nitrogénkiülepedés Európa kétharmadát érinti, a kutatók szerint mintegy 10%-kal csökken az érintett területek fajdiverzitása.

A világnépesség közel felének mindennapi élelmiszer-ellátása függ a nitrogéntartalmú műtrágyák használatától. Mark Sutton, az ENA egyik szerkesztője szerint a megoldás a műtrágyahasználat hatékonyságának növelésében és a húsfogyasztás csökkentésében rejlik.

Bob Watson, a Defra (az Egyesült Királyság környezeti, élelmiszer- és mezőgazdasági ügyeivel foglalkozó hatósága) szakértője hasznosnak tartja a tanulmányt. Watson szerint nagyon fontos, hogy átlássuk a nitrogén környezeti folyamatokban betöltött szerepét: hogyan áll kapcsolatban ez a kémiai elem az éghajlattal, a biodiverzitással, a talaj, a légkör és a víz szennyezésével. Egyfajta holisztikus szemléletmódra van tehát szükség a szakértő szerint.

Jurecska Laura