Hűvösebb kirándulóidő a hosszú hétvégén

Vágólapra másolva!
Péntek estig elárasztja a hűvös levegő az egész Kárpát-medencét; megszűnik a fülledtség, mérséklődik a meleg. A hét hátralévő napjaiban már kevésbé nedves léghullámok alakítják térségünk, illetve a környékbeli országok időjárását. A többórás napsütés mellett kisebb záporok is előfordulnak.
Vágólapra másolva!

Pénteken keleten sok lesz a felhő, és elszórtan eső, zápor is valószínű. Ugyanakkor a Dunántúlon a változó felhőzet mellett több órára kisüt a nap. A gyakran erős, olykor viharos északnyugati szél estére mérséklődik. A csúcshőmérséklet 20-25 fok között a legvalószínűbb.

Szombaton a Dunától keletre erősen felhős vagy borult lesz az ég, a Dunától keletre változóan felhős idő várható többórás napsütéssel. Délután északkeleten elvékonyodik, csökken a felhőzet, de ekkor már a Dunántúlon is több lesz a felhő. Eleinte a Dunától keletre, a nap második felében már nyugaton is lehet eső, zápor. Az északi, északnyugati szél a Dunántúlon és északkeleten gyakran megerősödik, másutt többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A hőmérséklet hajnalban 10-15, délután 18-25 fok között alakul - a hűvösebb a Duna-Tisza közén valószínű.

Vasárnap eleinte még sok lesz a felhő, majd délután már országszerte többórás napsütésre számíthatunk. Szórványosan még előfordulhat kisebb zápor. A minimum 11-16, a maximum pedig 22-26 fok között a legvalószínűbb.

Hétfőn kezdetben túlnyomóan napos idő lesz néhol futó záporral, majd nyugaton megnövekszik a felhőzet. A hőmérséklet a kora reggeli 10-15 fokról délutánra 22-27 fokig emelkedik.

Kellemesen friss reggelek

Az időjárás kedvező lesz a szabadtéri programokhoz szinte az egész országban. Főként a kirándulók, természetjárók örülhetnek, de a merészebb strandolni vágyók is kedvüket lelhetik a hosszú hétvégén - bár vizeink még elég hűvösek, és a levegő hőmérséklete sem a kánikulát idézi. A nem túl hűvös hajnali, reggeli órákat mérsékelt felmelegedés követi. A gomolyfelhő-képződés mellett csak helyenként lehet frissítő záporeső, a napsütés lesz túlsúlyban. Ez azonban azt is jelenti, hogy nem árt a napon való tartózkodás veszélyeire figyelni.

Nézzük, mit mutat Európa időjárása! A Brit-szigetek északi részétől Lengyelországon és a Kárpát-medencén át egészen Észak-Olaszországig alacsonynyomású zóna húzódik, amely mentén többnyire erősen felhős az ég, többfelé esik az eső, záporeső, a keleti területeken zivatarok alakulnak ki.

A ciklonális rendszer nyugati oldalán északnyugat felől hűvös levegő áramlik, így Nyugat-Európában a hő-mérséklet csúcsértéke már csak 14 és 20 fok között alakul. Hideg levegő alakítja az időjárást a szárazföld északkeleti vidékén is, ott az Urál előterében néhol még a 15 fokot sem éri el a hőmérséklet. A Kárpát-medence keleti területein, Ukrajnában, valamint a Balkán-félsziget keleti felén ugyanakkor még 27 és 32 fok közé melegszik fel a levegő, és 25, 28 fokos meleg van Finnország területén is.

Orvosmeteorológia

Az északnyugatról érkező hidegfrontnak lesznek kedvező, de kedvezőtlen hatásai is. A hidegfront révén sokfelé felfrissül a levegő, általában megszűnik a fülledtség, és az esetek nagy részében javul a komfortérzet. Ugyanakkor a negatívumok sem elhanyagolhatók. A frontérzékenyeknél fejfájás, nyugtalanság, rossz közérzet jelentkezhet, ingadozhat a vérnyomás. Az élénk, olykor erős szél pedig sokaknál idegességet okozhat.

Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy bár a léghőmérséklet pár fokot visszaesik, ugyanakkor napsütésben jóval melegebbnek érezhetjük az időt, és az erős vagy átmenetileg nagyon erős ultraibolya sugárzásról ne is beszéljünk. A légnedvesség ingadozása is - a fronthatásra ráadásul - megterheli a szervezetet.

Ez történt az elmúlt héten

Az elmúlt napokban nem volt határozott vezérlése a légköri folyamatoknak. Miközben a Kárpát-medence egy magasnyomású öv peremén helyezkedett el, addig az óceáni, nedves, meleg léghullámok is olykor-olykor elérték térségünket. Ennek következtében a légköri viszonyokat főként a helyi hatások alakították. Vagyis adva volt a nedves, labilis rétegzettségű légkör, és a csapadék elsősorban ott keletkezett, ahol a helyi hatások, például a domborzat kedvező feltételt teremtettek. Bár hosszabb-rövidebb időre kisütött a nap, főként a déli, délutáni órákban erősen megnövekedett a gomolyfelhőzet, és a csapadék sem maradt el.

Délutánonként záporok, zivatarok alakultak ki, sőt helyenként felhőszakadás, jégeső is előfordult átmenetileg erős vagy viharos széllökések kíséretében. Egy-egy intenzív gócból jelentős mennyiségű eső esett. Vasárnap Zabarról 41, Sümegről pedig 44 millimétert jelentettek, hétfőn pedig Kakucson 37 mm-t mértek. Az enyhe éjszakai, hajnali órákat rendre meleg nappalok követték, a csúcshőmérséklet jellemzően 24-30 fok között alakult, de nem volt ritka a 30 fok feletti csúcshőmérséklet sem. Egyébként ilyenkor az átlagos maximum 23-25 fok között alakul.