Átmeneti javulás után visszatér a csapadékos idő

Vágólapra másolva!
Egy Nyugat-Európa felől érkező ciklon felelős a múlt hét óta tartó lehűlésért és a sok csapadékért. Az előrejelzés szerint lassú javulás várható, de a hét második felében ismét megnő a záporok, zivatarok kialakulási esélye.
Vágólapra másolva!

Időjárásunkat már július elejétől változékonyság jellemezte. A hónap első két hete során egy nyugat-európai ciklon előoldalában igen meleg levegő érkezett fölénk, több melegrekord is megdőlt. Azonban a hónap közepén ez a ciklonális mező (alacsony légnyomású terület, élettartama jóval hosszabb - akár több hét is - lehet a benne található ciklonokéhoz képest) fokozatosan a kontinens középső tájai fölé helyeződött át.

Az első ábrán a közép-európai idő szerint csütörtök reggel 8-kor mért európai időjárási adatokat láthatjuk. A kompozit képen jól kivehető a ciklon felhőrendszere, hosszan elnyúló melegfrontja. Ez a front Észak-Európa fölé meleg levegőt szállított, így fordulhatott elő, hogy míg a középső tájakon 15, 20 fok között alakult a hőmérséklet, addig Finnországban 27, 32 fok közötti értékeket mértek.

Forrás: OMSZ
Európai időjárási helyzet 2011. 07. 21-én, közép-európai idő szerint reggel 8 órakor. Infravörös sávban készült műholdkép, földfelszíni megfigyelések, légnyomás-analízis és frontanalízis felhasználásával készült kompozit kép

Ennek eredményeként több hullámban nedves levegő érkezett Magyarország fölé, a hét során gyakran és több helyen alakultak ki záporok, zivatarok, illetve esett az eső. (A július 18-20. közötti zivataros időszakról részletesebb leírás és képanyag itt található.) Az egy hét alatt lehullott csapadék mennyisége a radaros csapadékbecslés (lásd a 2. ábrán) alapján általában 30 és 50 milliméter között változott, de főként az Alföldön és a Dél-Dunántúlon helyenként a 100 millimétert is meghaladta. Érdekességképpen említhető, hogy a legtöbb csapadék főleg azokon a területeken fordult elő, ahol az elmúlt fél évben csupán a sokévi átlag 40-70%-a hullott le.

Forrás: OMSZ
15 percenkénti radarmérésekből készített csapadékösszeg-térkép a 2011. július 18. és 21. közötti időszakra

Nemcsak hazánkban regisztráltak jelentős csapadékot, hanem a környező országokban, főként Németország, Ausztria, Szlovénia és Csehország területén. A külföldről beérkező földfelszíni mérések szerint az említett területeken sem volt ritka az 50-60 millimétert elérő napi csapadékösszeg.

Bár kétségkívül sok csapadék hullott a napokban, ez mégsem számít rendkívülinek. Például 1999 júliusában a Duna-Tisza közén, valamint az Északi-középhegységben a havi átlagos csapadék 2-4-szerese hullott le. A hőmérsékletet tekintve sem szokatlan ez az időszak, csupán ritkábban fordulnak elő ehhez hasonló 5-7 napos hűvös periódusok a nyár folyamán. A budapesti mérések szerint a június 1,7; a július pedig 24-éig 0,7°C-kal volt melegebb az 1971-2000 időszak átlagánál.

A hűvös időszak miatt állóvizeink hőmérséklete alacsonynak mondható: a Balaton Siófoknál csupán 17, a Velencei-tó Agárdnál 19 fokos. Ennél valamivel melegebb a Tisza-tó (23 fok). Ugyanakkor a Fekete- és az Adriai-tenger vizének hőmérséklete 25-27 fok között változik.

A legfrissebb középtávú előrejelzések csak lassú javulást ígérnek. Kedden és szerdán csökken a felhőzet mennyisége, és kevesebb helyen fordul elő zápor, zivatar. Csütörtökön és pénteken azonban ismét növekszik a záporok, zivatarok kialakulási esélye. Lokálisan továbbra is jelentős mennyiségű csapadék eshet. A csúcshőmérséklet a hét során jellemzően 21 és 28 fok között alakul.

Pátkai Zsolt, OMSZ