A szélsőséges időjárástól is függ, mikor és hol tör ki polgárháború

Szudán, törzsi háború, Nuer, Dinka
Vágólapra másolva!
Összefüggés van az időszakosan fellángoló fegyveres konfliktusok és a ciklikusan jelentkező éghajlati-időjárási jelenségek között. A három-hétévente hőséget és aszályt okozó El Nino is felelőssé tehető az elmúlt fél évszázad során kirobbant harcok harmadáért a 90 szubtrópusi-trópusi országban, például Peruban a Fényes Ösvény terrorakcióiért - állapították meg amerikai kutatók.
Vágólapra másolva!

Több történész és klímakutató is bizonyítékkal szolgált már arra, hogy egyes múltbeli civilizációk bukását az időszakosan megemelkedett átlaghőmérséklet következtében kialakuló aszály okozhatta, mivel tönkretette a mezőgazdaságot. Ez volt a kiindulópontja az amerikai Columbia Egyetem kutatócsoportja által készített, a maga nemében úttörőnek számító tanulmánynak, amely a Nature tudományos folyóirat augusztus 25-i számában olvasható.

A kutatók azt próbálták kideríteni, hogy a jelenkorban is összefüggésbe hozható-e a klímaváltozás az erőszakkal és a társadalmi instabilitással, különösen a szegényebb országokban. Készültek már korábban is kutatások a témában (például a szomáliai polgárháború kapcsán), ám azokat sok támadás érte, mivel a kimutatott statisztikai összefüggés nem volt meggyőző. Ezt megelőzendő, az új kutatás nem lokális, hanem globális szinten vizsgálta a lehetséges kapcsolatot.

A Csendes-óceán térségében hőséget és szárazságot okozó El Nino idején kétszer annyi fegyveres konfliktus tapasztalható, mint a hűvösebb, csapadékosabb, a mezőgazdaságnak kedvező időjárást hozó La Nina ciklus alatt, foglalta össze eredményeiket a kutatócsoport vezetője, Solomon Hsiang közgazdász. Az El Nino által erősen sújtott szubtrópusi és trópusi vidékeken az aszályos években három százalékról hat százalékra ugrott annak az esélye, hogy fegyveres harcok törnek ki. A mindenképpen kirobbanó konfliktusok előbb következtek be a kedvezőtlen időjárás hatására, mondta Hsiang.

Az extrém időjárás lehet a végső lökés a háborúzáshoz

Peru elszegényedett magashegységi vidékeit 1982-ben érintette az El Nino miatti szárazság. A termés jórészt elpusztult, és a Fényes Ösvény szélsőbaloldali terrorszervezet addig elszórt akciói húsz éven át tartó polgárháborúvá fajultak. Hasonló eset következett be Szudánban, ahol a déli erők már gyülekeztek az északiak ellen, mikor 1963-ban felerősödött az El Nino. Az elszakadásért küzdő déliek felkelését elfojtották, de a konfliktus ismét fellobbant a szintén El Ninó-s 1976-ban. A most Dél-Szudán függetlenné válásával lezárult polgárháború az 1983-as El Nino idején robbant ki. A kétmillió ember halálával járó konfliktus a 2. világháború utáni korszak legvéresebb összecsapásának számít.

Forrás: AFP

Dinka fegyveresek Szudánban 2010-ben

"Az eredményeinkből ne következtessen senki arra, hogy a klíma lenne a mi végzetünk. A kutatás egyáltalán nem azt állítja, hogy csak az időjárás miatt robbannak ki háborúk, csupán annyit, hogy egyre több a bizonyíték arra, hogy mérhető hatást gyakorol a háborúskodásra" - mondta a kutatást összefoglaló tanulmány társszerzője, Mark Cane. A kutató a Columbia Egyetem Lamont-Doherty Obszervatóriumának munkatársa - az 1980-as években az elsők között bizonyította be, hogy az El Nino-La Nina ciklikus váltakozása előre jelezhető. Ezt a kutatást azóta is világszerte felhasználják az agrármérnökök, de a segélyszervezetek is.

Az ENSO (El Nino Southern Oscillation, El Nino déli oszcilláció) jelenség Dél-Amerika, Afrika, az Ázsiai-Csendes-óceáni térség trópusi területein tapasztalható, beleértve Ausztrália egyes tájegységeit. Az ENSO-régióban él a világ népességének fele. Az El Nino ereje és hossza függ az olyan járulékos időjárási tényezőktől, mint az óceánok fölötti hőmérséklet és széljárás. A legsúlyosabb esetben évekig tartó aszályt okoz, amely csontszáraz sivataggá változtatja a mezőgazdasági területeket, a pusztulás nyomában pedig éhínség jár.

A Columbia kutatói most az 1950 és 2004 közötti években a legalább 25 halálos áldozattal járó erőszakos konfliktusok számát összesítették: 175 országban 234 harc tört ki, amelynek több mint fele ezernél több életet követelt. A hűvös La Nina periódusban a konfliktusok valószínűsége 3 százalék volt, a forró El Nino idején viszont 6 százalék. Az ENSO által nem érintett országokban ez a kockázati arány 2 százalék. Tehát az El Nino a világszerte bekövetkező harcok 21 százalékáért tehető felelőssé, az aszályos országokban pedig a konfliktusok közel 30 százalékáért. A kutatók akkor is erre az eredményre jutottak, amikor változtattak a statisztikai modellen, például kihagyták a heves viszályoktól sújtott afrikai országokat. Az eredmények azt mutatják, hogy a rossz időjárás a szegény országokat könnyebben taszíthatja káoszba, míg az ENSO által érintett, fejlett Ausztráliában soha nem volt még polgárháború.

Forrás: AFP/Phil Moore

Dél-Szudán függetlenségének kinyilvánitási ünnepsége, Dzsuba

Azt nem tudni pontosan, hogyan járul hozzá az éghajlatváltozás a konfliktusok kialakulásához. "De ha már adott a társadalmi egyenlőtlenség, ha szegények az emberek, ha egyébként is konfliktusok húzódnak a mélyben, akkor valószínű, hogy a klíma adja a végső lökést [a fegyveres harc kitöréséhez]. Amikor alig van termés, az emberek egyszerűen csak a megélhetés kedvéért is fegyvert ragadhatnak" - mondta Hsiang. Társadalomkutatók már bebizonyították, hogy az emberek agresszívebbé válnak a nagyobb melegben, de arra csak spekulációk léteznek, hogy ez érvényes-e egy egész társadalomra - mondta.

A Columbia Egyetemen folytatott kutatás eredményei mellé több társadalomkutató és történész mélyebb magyarázatot igényel. "A tanulmányból kiderül, hogy van statisztikai összefüggés az ENSO és a konfliktusok kockázata között, de a kutatás nem gyarapítja a tudásunkat a fegyveres összecsapások okairól. Ha pedig nincs magyarázat, az csak a spekulációknak nyit teret" - mondta Halvard Buhaug, az oslói Békekutatási Intézet politikatudósa. Marshall Burke, a Berkeley Egyetem közgazdásza szerint meggyőzőek a Columbián dolgozó kollégák eredményei, ám tanulmányuk nem veszi figyelembe, hogy az emberek másként reagálhatnak a rövid idő alatt lezáruló válságokra, mint az átlaghőmérséklet és -csapadék hosszú távon bekövetkező változásaira.