A ködfoltok ellenére szép idő lesz a hétvégén

Vágólapra másolva!
A hét közepétől anticiklon alakítja Magyarország időjárását, a benne kialakuló légmozgások eloszlatják a felhőket, szárító hatásúak. Így a hétvégén tartósan front- és csapadékmentes idő lesz. Érdemes viszont ügyelni az öltözködésre, hiszen az éjjelek, különösen a reggelek már hűvösek, és a legmelegebb órák is fogyatkoznak.
Vágólapra másolva!

Pénteken sok napsütés várható. Inkább csak északkeleten lehet időnként több felhő, de itt is elvétve alakulhat ki jelentéktelen zápor. Az északi, északnyugati szél néha megélénkül. A hőmérséklet délután 21, 25 fok között alakul.

Szombaton és vasárnap is a napsütés lesz túlsúlyban, mérsékelt marad a légmozgás. Reggel ködfoltokra kell számítani, de ezek délelőtt lassanként megszűnnek. A hőmérséklet hajnalban 6 és 11, délután többnyire 20 és 25 fok között alakul.

Bátran lehet szabadtéri programokat tervezni, de azért a strandolás már nem igazán javasolt, hiszen a vízhőmérséklet már nem éri el a 20 fokot sem (csupán a keleti megyékben volt kevésbé érezhető a lehűlés). A kerti munkák nagy részének is kedvez az időjárás, de a hétfői csapadék csak a Dunántúlon enyhített némileg a talaj szárazságán. A szüretek, betakarítási munkák szempontjából is kedvezőek lesznek a feltételek. A napos, meleg idő segíti az érési folyamatokat, a cukrosodást, a szárazság azonban ebből a szempontból is kedvezőtlen.

Az átlagosnál két-három fokkal magasabb maximum-hőmérséklet ígérkezik ezen a hétvégén. Ennél viszont volt jóval melegebb is ebben az időszakban, hiszen 1918. szeptember 24 és 25-én Pécsett 35 fokot mértek a délutáni órákban. Ilyen meleg azóta még nem fordult elő ezeken a napokon.

A hétvégén a környező országok időjárását az anticiklon alakítja, ezért sok napsütés várható, csak helyenként lehet átmenetileg több felhő, de csapadék kizárt. Reggelente a mélyebben fekvő helyeken sűrű köd, helyenként pedig rétegfelhőzet jelenhet meg, de ezek délelőtt fokozatosan megszűnnek. A hőmérséklet reggel általában 6 és 13 fok között alakul, délután pedig a maximum Délvidéken és Erdélyben 25 fok körül valószínű, másutt általában 21, 24 fok között alakul.

Ilyen volt az idő a héten
Még hétfőn is folytatódott a kánikula az ország kétharmadán, a hőmérséklet csúcsértéke 28 és 32 fok között tetőzött. Időközben nyugat felől lassan közeledett egy hullámzó hidegfront, amely az Észak-Dunántúlra már meghozta a lehűlést, Sopronban mindössze 15 fok volt a hétfői maximum. A front déli szakaszán egy ciklon jött létre, amely délnyugat felől késő délutántól a Dunántúlon már kiadós esőt, záporokat okozott, néhol zivatar is kialakult viharos, sőt itt-ott orkán közeli széllökéssel. A csapadékzóna sajnos nem érte el az északkeleti megyéket, ezért itt nem tört meg a hosszan tartó szárazság, összességében a Dunántúlon és a déli országrészben hullott számottevő, 10-30 mm közötti csapadék. Kedden már csak keleten maradt meg a 25 fok, másutt hűvös, őszi idő volt, erős széllel. Szerdától tartósan szép idő következett.