Repülőről derítik fel, mennyi maradt a vörösiszapból

Vágólapra másolva!
Repülőgépről mérik fel az ajkai iszapömlés miatt károsodott terület állapotát Kolontár környékén a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola kutatói. Távérzékeléssel azt is meg lehet állapítani, hogy milyen koncentrációban maradt vissza a szennyezés.
Vágólapra másolva!

Azt vizsgálják a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola kutatói, hogy mennyire regenerálódott a növényzet a 2010-es vörösiszap-katasztrófa után. Azt is vizsgálják, hogy a szennyezett területen hol kell feltétlenül talajt cserélni és hol elegendő csupán a talajjavítás. A levegőből történő felderítés során olyan speciális érzékelőkkel pásztázzák végig a katasztrófa sújtotta területeket, melyek alkalmasak a szennyezések térbeli eloszlásának megállapítására.

Az iszapömlés után az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a főiskolát bízta meg a környezeti károk légi felmérésével. A szakemberek speciális szenzorokkal felszerelt repülőgépekkel pásztázták végig a sérült tározót és az elárasztott területeket, most pedig az tavalyi méréseket ismételték meg. A multiszenzoros távérzékelési technikákkal ugyanis nemcsak a szennyező anyagok, de a koncentrációjuk is meghatározható.

Az úgynevezett hiperspektrális szenzortechnika mellett a főiskola szakemberei lézertechnológiát is használnak. Ezzel olyan pontos felszínmodell készíthető, amely alkalmas a lerakódott iszap térbeli geometriájának megállapításra, valamint a csapadék hatására bekövetkező - a szennyezés további mozgását előidéző - felszíni lefolyások irányainak térképezésére. A főiskola azzal járul hozzá a kárenyhítéshez, hogy állja a kutatás teljes költségét, beleértve a két repülő bérlési és üzemeltetési költségét is - monda Ocela Tibor, a főiskola sajtóreferense.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

A Torna-patak és a Kossuth Lajos utca hídja Kolontáron 2010. október 26-án és 2011. június 23-án - júniusban már csak a ledózerolt területek emlékeztettek a vörösiszapra a katasztrófa sújtotta térségben. A teljes összehasonlító képriportért kattintson a fotókra!

A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. (Mal) Ajka melletti iszaptározójának gátja tavaly október 4-én szakadt át. A vörösiszap három települést öntött el, Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt. A katasztrófa következtében tíz ember vesztette életét, mintegy százhúszan kerültek kórházba, több száz ház vált lakhatatlanná, a három település mélyebben fekvő részei és összesen közel 1000 hektár földterületet borított el az iszap. Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó közveszélyokozással tíz embert gyanúsít a Nemzeti Nyomozó Iroda. Kolontáron az évfordulón ötszáz négyzetméteres emlékhelyet adnak át.