Megérkezik a tél a hétvégén

Vágólapra másolva!
Hideg téli idő lesz a hétvégén, több fokos lehűlésre kell számítani. Szombaton az eső havazásba mehet át délnyugaton, a Dunántúli-középhegység és a Mecsek térségében. Jövő hét elején fagyni fog.
Vágólapra másolva!

Pénteken melegfront érkezik északnyugat felől, amelynek csapadékrendszere péntek éjszaka vonul át Magyarország felett. Ezért estétől egyre többfelé várható eső, amely szombatra délnyugaton, valamint a Dunántúli-középhegység térségében és a Mecsek környékén havas esőbe, havazásba mehet át.

Kelet felé haladva egyre kisebb esélye lesz havazásnak. A csapadék mellett erős, olykor viharos szélre is számítani kell, helyenként a 70 km/órát is elérhetik a legerősebb széllökések.

Vasárnapra lecsendesedik az idő, felszakadozik a felhőzet, hosszabb-rövidebb időszakokra a nap is kisüt, és már csak elvétve alakulhat ki zápor, hózápor. A csúcshőmérséklet a pénteki 6, 11 fokról a hidegfront hatására a hétvégére 2, 7 fokig csökken, a jövő hét elejétől pedig megjelennek a keményebb éjszakai fagyok is.

A hétvége sem zajlik eseménytelenül Közép-Európa térségében. A melegfront miatt először Ausztria, Szlovákia térségében ered el az eső, az 1000-1500 méter feletti hegycsúcsokon havazás várható. A front szombatra éri el Ukrajnát és Romániát, ott is változékony, csapadékos időt okozva.

Sokakat megkínoznak a frontok

Mivel egymást érik hétvégén a frontok, ez az időjárási helyzet kisebb-nagyobb mértékben mindenki szervezetét megterheli. Fejfájás, súlyosabb esetben migrén is kialakulhat. A front ingerültséget, türelmetlenséget okozhat, csökken a koncentrálóképesség is. A szeles, hideg idő pedig nemcsak a reumatikus panaszokat erősítheti, de a meghűlés kockázatát is megnöveli. A téli félévben általában kevésbé szokás figyelünk a folyadékpótlásra, mint nyáron, pedig éppolyan fontos az év ezen szakában is. Ha valaki kevés folyadékot iszik, megnő a fejfájás esélye - amit esetleg fronthatásnak tulajdonít.

A természetes állóvizek még messze vannak a befagyástól, de szabadtéri mesterséges korcsolyapályák már üzemelnek. Most hétvégén vasárnap lesz a legmegfelelőbb idő, ha pár órát a friss levegőn szeretnénk tölteni. A szél akkorra már mérséklődik, és egy kis napsütésre is lehet számítani. A Dunántúl és az Északi-középhegység egyes részein pedig helyenként megmaradhat a hó, ezért a havat kedvelőknek jó alkalom kínálkozik egy kis szánkózásra vagy hógolyózásra.

Ilyen volt az idő a héten

Aktív ciklontevékenység jellemezte a héten Európa időjárását, amely a Kárpát-medencét is elérte, és mérsékelte a hónapok óta tartó szárazságot. Hétfőn általában borult volt az ég az országban, és a délutáni óráktól egyre többfelé eleredt az eső. A legtöbb csapadék a Dunántúl egyes részein és az Északi-középhegység térségében esett. Ekkor a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 7 és 13 fok között alakult, de a borultabb, csapadékosabb tájakon csak 2, 6 fokig emelkedett a hőmérséklet.

Kedd hajnalra már csak a keleti megyékben fordult elő kevés eső, de ott a front átvonulását követően sem szakadozott fel a felhőzet, egész nap felhős maradt az idő. Ezzel szemben nyugaton néhány órára kisütött a nap, egy közeledő melegfront miatt azonban délutántól megnövekedett a fátyolfelhőzet, ami véget vetett a zavartalan napsütésnek.

Szerda hajnalra többfelé képződött köd, a hőmérséklet pedig 0, 6 fokig süllyedt, sőt északon gyenge fagy is előfordult. Szerdán a Dunántúlon napos és erősen felhős területek egyaránt előfordultak , viszont a keletebbre élők nem voltak ennyire szerencsések. Ott borult, párás, helyenként ködös volt az idő napközben is. Csütörtökön egy hidegfront vonult át Magyarország felett, amely többfelé okozott esős időt, a déli megyékben egy-egy beágyazott zivatar is kialakult. Főként a délnyugati megyékben hullott nagyobb mennyiségű csapadék.