Vágólapra másolva!
Negyven évet vesz igénybe a márciusi földrengésben és szökőárban megrongálódott fukusimai atomerőmű teljes szétszerelése. A kárfelszámolók folyamatosan nagy sugárzásnak lesznek kitéve.
Vágólapra másolva!

Új menetrendet készített a fukusimai nukleáris balesetsorozat okozta károk felszámolására az atomerőművet működtető vállalat, a Tepco az illetékes minisztériummal és az atomenergia-ipari kormánybizottsággal közösen. Eszerint a reaktorok hidegleállítása után a szakértők megkezdik az előkészületeket az elhasznált fűtőrudak kiemelésére a reaktorok feletti pihentetőmedencékből - közölte csütörtökön a japán média. A művelet körülbelül 2014-ben kezdődhet el.

Ezután kezdődik a kárfelszámolás legbonyolultabb szakasza, a leolvadt nukleáris fűtőanyag eltávolítása a tönkrement reaktorokból. Erre legalább tíz évet kell várni, és csak a reaktormagok kiemelése körülbelül 25 évet vesz majd igénybe. Ennek oka, hogy a fűtőanyag kilyukasztotta a reaktortartályt és az azt körülvevő biztonsági burkot, az úgynevezett konténmentet.

A balesetsorozatról készült számítógépes szimulációk szerint az 1-es blokkban az olvadék fél méter mélységben berágta magáthttp://www.origo.hu/idojaras/20111202-fukusima-nuklearis-katasztrofa-teljesen-leolvadt-a-fukusimai-atomeromu.html a reaktorépület betontalapzatába. A reaktorok eltávolítása után még öt évig tart majd az épületek és más létesítmények elbontása.

A szakértők eddig harminc évre tervezték a reaktorok teljes szétszerelését, de egyes műveletek bonyolultsága miatt most már negyven évvel számolnak. Az atomenergia-ipari kormánybizottság jelentésében hangsúlyozza, hogy a kárfelszámolók folyamatosan nagy sugárzásnak lesznek kitéve, ezért távirányítású robotok fokozott igénybevételére lesz szükség. Ügyelniük kell majd arra, hogy ne történjék újabb radioaktív szivárgás.

A Tepco december 16-ára tervezi elérni a hűtéskiesés miatt súlyosan megrongálódott három atomreaktor hidegleállítását - ez azt jelenti, hogy a hűtővíz hőmérséklete egyikükben sem éri el a 100 Celsius-fokot. Jelenleg a szakemberek az előkészületek vége felé járnak.