Korallok gyógyszere a potencianövelő

tengeri uborka, tengerek elsavasodása
Vágólapra másolva!
A tengeri uborkát tömegesen halásszák Ázsia-szerte étkezési és gyógyászati célból, holott emésztési végterméke megmentheti a savasodó tengervíz miatt pusztuló Nagy-korallzátonyt az ausztrál partok mentén.
Vágólapra másolva!

A globális levegőszennyezés miatt egyre nő a szén-dioxid mennyisége a légkörben, amelynek egy részét elnyeli a tengervíz - csakhogy közben mind savasabbá válik. Ez a pusztulással egyenlő a mészvázas tengeri élőlények számára, hiszen a savas víz puhítja, oldja a teknőspáncél, a csigaház, a kagylóhéj mellett a korallvázat is. Ausztrál kutatók szerint azonban a tengeri uborka ürüléke képes semlegesíteni a savasodást, és megmenteni a mészvázas állatokat.

"Táplálkozása során a tengeri uborka kiszűri a homokból a szerves maradványokat. A kibocsátott végterméknek lúgosabb a kémhatása, mint a tengervíznek, tehát enyhíti a savasságot" - mondta Maria Byrne, a Sydney-i Egyetem tengerbiológus professzora, aki a One Tree szigeten működő kutatóállomás igazgatóhelyettese.

A folyamat során kalcium-karbonát is keletkezik, amely a korallváz egyik építőköve. Márpedig a savasodó tengervízben a mészvázas állatoknak nagyobb mennyiségű kalcium-karbonátra van szükségük az erózió ellensúlyozására. A tengeri uborka ürülékében emellett jelentős ammónium található, amely természetes trágyaként szolgál a környezet számára, értékes tápanyagokkal segíti a korallok növekedését.

A tüskésbőrűek családjába tartozó tengeri uborka a korallszirtek mentén élő legnagyobb gerinctelen állat, hossza elérheti az ötven centimétert is. Ázsiában kedvelt csemege, mintegy harminc faját halásszák tömegesen. "Épp ezért kell minél több ismeretet szereznünk arról, hogy mi várható, ha eltűnnek a tengeri uborkák és a hasonló gerinctelen állatok" - figyelmeztet a tengerbiológus.

A tengeri uborka már egy 1757-es kínai orvosi szakkönyvben szerepel. A "tenger ginzengjének" nevezik, az életerő olyasfajta forrásának, mint a cápauszonyt. A kínai orvoslás szerint állítólag kúrálható vele az impotencia, az aggkori elbutulás, az emésztési- és vizelési rendellenesség, de ajánlják ízületi gyulladás, érelmeszesedés és asztma és ellen is.