Narancssárga riasztás van érvényben több megyében, délután jégeső és 90 km/h-s szél is lehet. Egyes területeken rövid idő alatt akár 3 centiméter eső is eshet.
Másodfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat a várható heves zivatarok miatt több megyére hétfőre - közölte az OMSZ. A szervezet honlapján található tájékoztató szerint Borsod-Abaúj-Zemplén, Zala, Somogy, Tolna és Baranya megyére narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetés van érvényben. Ezeken a területeken a heves zivatarokat erősebb, akár az óránkénti 90 kilométeres sebességet is meghaladó széllökések kísérhetik. Jégeső is kialakulhat, amelynek során két centiméter átmérőjű jégdarabok is hullhatnak. A Tiszántúl kivételével helyenként felhőszakadás is előfordulhat, rövid idő alatt 25 milliméternél több csapadékkal.
Csongrád és Békés megye kivételével az ország többi megyéjére citromsárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adtak ki heves zivatarok, illetve felhőszakadás miatt. Hétfőn kezdetben még erős lesz a felmelegedés, a maximumhőmérséklet 26-32 Celsius-fok körül alakul. Délután éri el az országot egy hidegfront, amely többfelé záporokat, zivatarokat okoz. Ennek következtében keddre mindenhol visszaesik a hőmérséklet, ekkor nagyjából 17-22 fok várható.
A hidegfront viszont várhatóan kedden már el is hagyja az országot, és szerdán ismét egy melegebb, szárazabb hullám éri el a térséget. Így a jelenlegi előrejelzések szerint a hét második felében ismét meleg, nyárias idő lesz.
Kényszer alatt másznak a magyarok
A szűkösebb anyagi lehetőségek miatt a magyar hegymászók nagyon kockázatos dolgokat is bevállalnak a magashegységekben, ez is szerepet játszhatott Erőss Zsolt és Kiss ...
Kényszer alatt másznak a magyarok
A szűkösebb anyagi lehetőségek miatt a magyar hegymászók nagyon kockázatos dolgokat is bevállalnak a magashegységekben, ez is szerepet játszhatott Erőss Zsolt és Kiss ...
Kényszer alatt másznak a magyarok
A szűkösebb anyagi lehetőségek miatt a magyar hegymászók nagyon kockázatos dolgokat is bevállalnak a magashegységekben, ez is szerepet játszhatott Erőss Zsolt és Kiss ...
Miért ítélték halálra Jézust?
Pilatus az evangéliumban habozik, töpreng Jézus halálra ítélése előtt, noha a történetírók leírásából egy olyan ember képe bontakozik ki, aki nem retten vissza ...
Valami furcsa dolog történik a Nappal
Végre beindult a Nap: pár nap alatt négy óriási kitörés zajlott le rajta. Továbbiak is várhatók, és ezek már a Földre is hatással lehetnek. Ám a Nap az utóbbi időben ...
Húszezer kutya érkezett Budapestre
Több mint húszezer kutya lesz Budapesten a hét végi Kutya Világkiállításon. A rendezvényre 70 országból érkeznek kutyák, és számos olyan ritkaság is látható lesz, amiből ...
Szamárnak nem érdemes hátat fordítani
A szamarak sem agresszív állatok, de nagyobb egyéniségek a lovaknál, és a kedélyállapotuk is hullámzó. Ha rossz napjuk van, vagy éppen szaporodási időszakban ...
Máshol volt az ókor legendás csodája
Új eredmények szerint mégis létezett a legtitokzatosabb ókori csoda, a Szemiramisz függőkertje néven ismert, hatalmas építmény.
Ostroma után nyomtalanul eltűnt a Bastille
Luxusbörtön volt a Bastille, amelynek kiváló főztjét mindössze hét rab - köztük négy hamisító - ette 1789. július 14-én. Hahner Péter történész szavaival: "a párizsi nép ...
Már ölik a szúnyogokat Budapesten is
Két száraz év után idén ismét rengeteg a szúnyog, a Balatonnál 250 hektárral nagyobb a tocsogókkal fedett terület, ahol kikelhetnek. Itt már kedden, Budapesten pedig ...
Ne nyúlj a magyar koronához!
Hányszor látta egy magyar király a Szent Koronát? Életében csak pár alkalommal, hiszen a korona a történetének 99 százalékát egy láda mélyén töltötte. A Szent Korona nem ...
Mire költ a NASA a következő években?
Magáncégekkel építtet űrhajót, élesbe fordul a Mars kutatása, űrhajósai ott vannak az ISS-en, készül az újabb űrtávcső és a Cassini szonda lassan egy évtizede kering a ...
Tényleg a vízben éltek az ember ősei?
Az emberi evolúció egyik erősen vitatott elmélete szerint az ember őse bizonyos ideig vízi életmódot folytatott. A vízimajom-elmélet hívei jövő héten gyűlnek össze ...
Megfejtették a gyilkos barlang rejtélyét
Amerikai és spanyol kutatók kerestek megoldást arra a rejtélyre, hogy miért áll szinte teljes egészében csak ragadozókból egy spanyol barlangi kitöltés anyaga.
| Budapest | Miskolc | Pécs | Szeged | Zalaegerszeg | |
|---|---|---|---|---|---|
| Bükk | |||||
| Eperfafélék | |||||
| Pázsitfűfélék | |||||
| Tölgy | |||||
| Csalánfélék | |||||
| Gomba |
Mikor tör ki Kínából az új madárinfluenza?
Sürgősen rá kellene jönni, hogyan terjed a veszélyes vírus.
Saját útját filmezte végig egy csomag
Minikamerát és intelligens vezérlést szerelt postai csomagjába egy brit szaki.
Ha nincs király, jó a királynő is
300 éves a titkos szerződés, amelynek alapján életünket és vérünket ajánlottuk.