Visszatér a borult idő

Vágólapra másolva!
Többfelé várható eső, zápor, néhol zivatar is kialakulhat, 23 és 28 fok között alakul a hőmérséklet. Az Alpokajlán bőséges esőzés lesz, éjfélig 20 milliméter csapadékra kell számítani.
Vágólapra másolva!

Hétfőn többnyire erősen felhős lesz az ég, eleinte még délen, délkeleten lehetnek hosszabb napos időszakok. Délelőtt főként északon és nyugaton, majd máshol is várható eső, zápor egy átvonuló hidegfront miatt. Kis valószínűséggel heves zivatarok alakulhatnak ki Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megyében, károkat okozó, viharos széllökésekkel vagy nagyszemű jégesővel. Ezért első szintű figyelmeztető előrejelzést adott ki erre a négy megyére az Országos Meteorológiai Szolgálat. Bőséges esőzés várható Győr-Moson-Sopron és Vas megyében: éjfélig 20 liter csapadék hullhat egy négyzetméternyi felületre.

Gyakran megerősödik az északira, északnyugatira forduló szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 23, 28 fok között, északon, északnyugaton 20 fok közelében valószínű. Késő este 17, 22 fokra számíthatunk.

A hét további részében az OMSZ előrejelzése szerint változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. A legtöbb felhő és elszórtan zápor szerdán, csütörtökön valószínű, de jelentős mennyiségű csapadékra az ország területén nem kell számítani.

Súlyosbítja az allergiát a hidegfront

Az északnyugat felől érkező front miatt sokaknál jelentkezhet fejfájás, migrén és szédülés. Megnyúlhat a reakcióidő, így a közlekedésben résztvevőktől fokozott figyelem szükséges. A szervezet görcskészsége hidegfront érkezésekor erősödik, emiatt az epe-, vese-, gyomor- és bélgörcsök száma a frontbetegeknél emelkedhet. A szülések akár korábban is megindulhatnak.

A fokozottabb véralvadási hajlam miatt nagyobb az esélye trombózisnak. A vércukorszint alacsonyabbá válhat. Az ízületi, illetve a reumatikus fájdalmak erősödhetnek. Számítani lehet asztmatikus rohamok fellépésére. Halmozottabban észlelhetők az allergiás betegségek, illetve tünetek is.