Szennyvízbusz jár Zalaegerszegen

Vágólapra másolva!
Átadták az első ökobuszt Zalaegerszegen. A helyi járatként közlekedő autóbusz üzemanyaga az a biometán, amelyet szennyvíziszapból állítanak elő a Zalavíz Zrt. városi szennyvíztisztító telepén.
Vágólapra másolva!

Az ökobusz alacsony koromkibocsátása kevésbé rontja a levegő minőségét Zalaegerszegen. A Volánnak kevesebbe kerül a busz közlekedtetése, mert a biogáz 50-60 százalékkal kevesebbe kerül, mint a dízelolaj - mondta Zalatnai László, a Zala Volán Zrt. vezérigazgatója.

Jelenleg korlátozott mennyiségben áll rendelkezésre az üzemanyag, a tisztított biogáz. Ezért a Zalavíz elsősorban a gáz mennyiségét növeli, és csak ezt követően lehet bővíteni a tankolási lehetőségeket, ami a szélesebb körű felhasználást is lehetővé teszi - mondta Nagy András, a zrt. vezérigazgatója.

A vállalat a szennyvíztisztítás során keletkező iszapból állítja elő a biogázt, amit kezdetben hő- és villamosenergiaként hasznosítottak. A tisztítóberendezés üzembe helyezését követően viszont 97 százalékos tisztaságú biometánt tudnak termelni, amit sűrítés után gázüzemű autókba lehet tankolni. A keletkezett biogáz fűtőértéke megegyezik a földgázéval. A telepen a CNG üzemű autók tankolására kialakítottak egy biogáz töltőállomást is.

Az autóbuszok beszerzési ára 25 százalékkal magasabb, mint a normál üzeműeké: egy csuklós autóbusz 70 millió forintba kerül. Ezért további ökobuszokat a pályázati lehetőségektől függően helyezne üzembe a Volán. "A tapasztalatok nyomán döntjük el, hogy milyen ütemben fejlesztjük tovább a programot" - mondta a város polgármestere, Gyutai Csaba. A zalai megyeszékhelyen már működik egy geotermális közműrendszer, ami megoldja a kórház, szociális otthon, fürdő és a kemping fűtését. Folyamatban van újabb, hasonló létesítmény tervezése is.

A Zalavíz 2011 szeptemberében CNG üzeműre cserélte a hibaelhárításra és karbantartásra használt kishaszon-gépjárműveit. A mostani autóbusz-átadással egy időben további két járművel bővült a flotta, így már tíz biometánnal hajtott gépkocsi fut a térségben.