Zivataros, fülledt idő lesz a hétvégén

Vágólapra másolva!
Éjszaka is lesznek zivatarok keleten. Szombaton kánikula társul a felhőszakadás és a jégeső mellé. Előbb a melegfrontokkal együtt járó tünetek jelentkeznek, de vasárnap délutántól már a hidegfront-érzékenyek számíthatnak kellemetlen tünetekre.
Vágólapra másolva!

Péntek délután első szintű riasztást adott ki felhőszakadás miatt az ország területének körülbelül felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ). Estig leginkább az Alföldön és az Északi-középhegység térségében kell sok, 30-40 milliméternél is több esőre számítani. A felhőszakadást néhol jégeső is kísérheti. A jégszemek átmérője jellemzően 1 centiméter, de keleten 2 centiméter is lehet. Egy-egy intenzív zivatar kíséretében 60 kilométer/órásnál is erősebb széllökés érkezhet. Éjszaka keleten alakulhat ki egy-egy zivatar.

Forrás: MTI/Komka Péter

Szombaton napközben főként a Dunától keletre alakulhat ki zivatar. Jégesőre, viharos széllökésekre a Tiszántúlon és az Északi-középhegység térségében kell számítani. Estétől, késő estétől egy-egy intenzív vagy heves zivatar is előfordulhat északnyugat, nyugat felől. A jégszemek átmérője nagyobb lehet 2 centiméternél, és 90 kilométer/órás széllökések is előfordulhatnak.

Egyébként sok lesz a napsütés, de a gomolyfelhő-képződés miatt a középső és a keleti országrészben lesznek elszórtan záporok. A Dunántúlon többfelé megélénkül a délire forduló szél. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 15, 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 29, 34 fok között várható. Kánikula lesz: a napi középhőmérséklet elérheti vagy helyenként kevéssel meghaladhatja a 25 fokot az ország túlnyomó részén.

Vasárnap az ország déli részén még több napsütés valószínű, északon gyakrabban megnövekszik a felhőzet. Több helyen - nagyobb eséllyel az északi tájakon - alakul ki zápor, zivatar, egy-egy heves zivatar is előfordulhat. A Dunántúlon megélénkül az északi, északnyugati szél, zivatarok környezetében viharos széllökések is előfordulhatnak. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 16, 21, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 29, 34 fok között alakul, de északnyugaton ennél hűvösebb, délen, délkeleten pedig melegebb is lehet.

Hidegfronti fejfájás a melegfronti után

Szombaton a melegedés miatt a melegfrontokkal együtt járó tünetek jelentkezhetnek. Vasárnap a délutáni, esti óráktól már a hidegfront-érzékenyek számíthatnak kellemetlen tünetekre. Általános tünetként fejfájás, nyugtalanság, fáradékonyság, szédülés, ingerlékenység léphet fel. Nehéz napok várnak a szív- és érrendszeri megbetegedésben szenvedőkre is. Erősödhetnek a reumatikus és a görcsös panaszok is.

A környező országokban is változékony, meleg nyári időjárás várható a hétvégén. Szombaton sokfelé, vasárnap főleg a Kárpát-medence déli területein lehetnek hosszabb napos periódusok. Szombaton elsősorban Romániában, a hét utolsó napján már Ausztriában, Csehországban, Szlovákiában és Szlovéniában is egyre többfelé valószínű eső, zápor, zivatar. Vasárnap már néhány fokkal visszaeshet a hőmérséklet Magyarországtól északnyugatra.