Parlagfű és üröm gyötri az allergiásokat

Vágólapra másolva!
Figyelmeztetést adott ki Budapestre és Győrre az Országos Környezetegészségügyi Intézet (OKI) a parlagfű miatt. A legjelentősebb allergén esetében attól a naptól kezdődik a szezon, amikor a virágpor koncentrációja meghaladja a 10 darab pollenszemet egy köbméter levegőben. Ekkora mennyiség már allergiás tüneteket okozhat.
Vágólapra másolva!

Hétfőn kis mértékben alacsonyabb volt a pollenterhelés a hétvégéhez képest, de kedden már megemelkedett. Átlagban közepes a parlagfű virágporának koncentrációja, bár Zalaegerszegen kedden magas szintet is mért az ÁNTSZ aerobiológiai hálózata. Budapesten a csalánfélék, a kender és az üröm pollenét észlelték magas koncentrációban. A pollencsapdák adatai szerint közepes szintű a libatopfélék pollenkoncentrációja a fővárosban, ami szintén allergiás tüneteket okozhat.

Az előző héten már megkezdődött a parlagfűszezon Bács-Kiskun és Csongrád megye déli részén, továbbá Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, valamint a Szigetköz területén és Budapest környékén is. A pollenkoncentráció erősségét kilenc fokozatból álló színskálával jelzi az OKI folyamatosan frissített térképén. A narancs színárnyalat, vagyis a figyelmeztetési szint harmadik ezen a skálán.

A térkép egy-egy térség átlagos pollenhelyzetének megítélésében segít, azonban egy parlagfüves terület mellett elsétálva az egészségügyi terhelés többszöröse érheti a szervezetet. Emellett az időjárás szerepe is jelentős, például a csapadékos időszakok után pollenből is kevesebb van a levegőben - figyelmeztet az ÁNTSZ.