Poloskák ellen permetezik a budapesti platánokat

Vágólapra másolva!
Permetezni kezdik a platánfákat a fővárosban. A beavatkozás elsősorban a platán-csipkéspoloskák miatt szükséges, azok ugyanis a fák pusztulását okozhatják.
Vágólapra másolva!

A kiemelten fontos parkokban nappal, a fasorokban pedig éjjel permetezi szeptember 7-ig a platánokat a Főkert Nonprofit Zrt. Budapesten. Az alkalmazott rovarölő szerek egyaránt ártalmatlanok emberekre, állatokra és a környezetre. Előfordulhat, hogy a permetezéskor a szer az autókra hullik, de nem okoz semmilyen kárt, és könnyen lemosható a cég szerint.

A 3-4 milliméteres platán-csipkéspoloskák minden évben megjelennek a fákon. Emiatt besárgul a lombozatuk, a növények ellenálló képessége csökken, így a kártevő a fák pusztulását okozhatja. A permetezés pedig nemcsak a poloskák, hanem az utóbbi időkben elszaporodó amerikai lepkekabócák számát is csökkenti.