Melegszik az idő a hétvégéig

Vágólapra másolva!
Sok lesz a napsütés, egyelőre vége a zivataros időnek. Csütörtök hajnalban foltokban köd lesz. A hét legmelegebb napja a szombat lesz 20, 27 fokkal.
Vágólapra másolva!

Szerdán sokat fog sütni a nap az ország nagy részén. Keleten is csökken a felhőzet. Legtovább az északkeleti megyékben lesznek erősen felhős területek, főként ott fordulhat elő eső, zápor. A hőmérséklet kora délután általában 18, 23, este 12, 17 Celsius-fok között alakul.

Zivatar inkább csak az északkeleti határvidéken fordulhat elő a déli órákban, de heves zivatarra már nem kell számítani. Erős lökések kísérik a többfelé megélénkülő, nyugati, északnyugati szelet a középső országrészben.

Csütörtökön hajnalban foltokban köd képződik. Alapvetően derült vagy gyengén felhős, napos idő várható. Északon lehet több fátyolfelhő. Csapadék nem lesz.

Mérsékelt marad a változó irányú szél, legfeljebb északnyugaton élénkülhet meg a délire forduló szél. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke 5, 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20, 25 fok között alakul. Ennél hidegebbre hajnalban a fagyzugos helyeken kell számítani ezekben a napokban. A hét legmelegebb napja a szombat lesz 20, 27 fokkal, de vasárnap már 14, 18 fok lesz egy újabb hidegfront miatt.