Nem lesz már 20 fok a héten

Vágólapra másolva!
Sok lesz a felhő, többfelé esni fog, leginkább szombaton. Cserébe megszűnik a hajnali fagy. Erős front nem lesz az ország felettünk, ám a fokozottan érzékenyeknél a hidegfrontokkal együtt járó fejfájás, szédülés, vérnyomás-ingadozás, ingerlékenység jelentkezhet.
Vágólapra másolva!

Csütörtökön gomolyfelhők is lesznek az égen a sok napsütés mellett. A nyugati határ mentén lesz több a felhő, de csapadék nem valószínű. Többnyire mérsékelt erősséggel fúj a szél. Kora délutánra 13 és 17 Celsius-fok közé melegszik a levegő. Késő este 5, 10 fokra kell számítani.

Hasonlóan hűvös idő lesz a jövő hétig. Pénteken 12, 17 fok körül alakul a nappali hőmérséklet. Melegebb szombaton sem lesz egy hidegfront miatt, marad a maximum 13, 18 fok. A friss előrejelzések szerint vasárnap nem melegszik 20 fok fölé a levegő, még délutánra sem. Hétfőn viszont 13, 21 fok lesz.

Kevésbé lesz fagyveszély a következő pár napon a hét elejéhez képest. Péntek hajnalban még -1, 0 fok lesz a leghidegebb tájakon, de szombaton és vasárnap már csak 5, 10 fokig hűl le a levegő éjszaka.

Sok lesz a felhő az ország fölött hétfőig. Többfelé fordul elő eső, záporeső - kirándulni csak esőköpennyel érdemes a hétvégén. Nagyobb csapadék szombaton valószínű, jelentős mennyiségű eső (legalább napi 5 mm) az ország területének 60 százalékán valószínű.