Csak hétfőtől lesz melegebb

Vágólapra másolva!
Borongós, esős időre kell számítani, de vasárnap már nem fog fagyni, és ködfoltok sem alakulnak ki. A megszokottnál hosszabb lesz a reakcióidő a melegfronti hatás miatt.
Vágólapra másolva!

Mozgalmas időjárást okoz az egész Kárpát-medencében a nyugat felől érkező, hullámzó frontrendszer. Kissé enyhébbek lesznek az éjszakák, de a nappalok hűvösek maradnak. Vasárnap főleg Romániában valószínű csapadék.

Itthon egy-egy területen kialakulhat talajmenti fagy szombatra virradó éjszaka. Általában 5, 10 Celsius-fokra kell számítani, a kevésbé felhős tájakon 1, 4 fok között alakul a hőmérséklet. Néhol sűrű köd képződhet az Északi-középhegység völgyeiben.

Napközben jobbára erősen felhős, borult lesz az ég, azonban az északi megyékben délután kisüthet a nap is. Több helyen fordulhat elő kisebb eső, zápor. Időnként megélénkül az északnyugati szél északnyugaton. Hajnalban általában. Hűvös lesz, maximum 12, 17 fok közé melegszik a levegő.

Forrás: OMSZ
Ennyire fog esni szombat délelőtt - részletekért kattintson a térképre!

Vasárnap eleinte többnyire erősen felhős idő várható, majd nyugat felől csökken a felhőzet, egyre többfelé kisüt a nap. Kezdetben főként keleten várható zápor, majd ott is megszűnik a csapadék. Mérsékelt marad a változó irányú szél. A hőmérséklet hajnalban 4, 9, délután 13, 20 fok között alakul.

A melegfrontokkal járó tünetek jelentkezhetnek a magasban zajló melegedés miatt. Légköri okok is meghúzódhatnak az esetleges fejfájás, vérnyomás-ingadozás hátterében. Később fáradékonyság, levertség jelentkezhet, alvási zavarok is előfordulhatnak. A megszokottnál hosszabb lesz a reakcióidő.

Ezért lesz ködös a szombat reggel

Az évnek ebben a szakaszában egyre gyakoribb a Kárpát-medencében a reggeli párásság, köd. Az éjszakák ugyanis egyre hosszabbak, és a csendes, derült éjjeleken erős a kisugárzás. Ez azt jelenti, hogy erősen lehűl a felszín közelében a levegő, egészen addig, amíg benne lévő nedvesség ki nem csapódik. Ezzel létre is jön az úgynevezett kisugárzási köd.

Az egyre hosszabb éjszakáknak egy másik következménye a légköri fagy. A medencébe betörő hűvösebb-hidegebb, szárazabb levegő miatt elsősorban az alacsonyabban fekvő tájakon, illetve az Északi-középhegység völgyeiben fordulnak elő fagyok.