Fagyos éjszakák lesznek vasárnapig

Vágólapra másolva!
Sok eső már nem lesz a héten, minden nap valószínű némi napsütés. Reggel köd lesz Zalában. Vasárnap hullámzó frontrendszer éri el az országot, addig marad a változékony idő.
Vágólapra másolva!

Szerdára virradó éjszaka többnyire derült lesz az ég, délen sem lesz már eső, zápor. Hajnalra -3, +3 Celsius-fokig hűl a levegő. Fagyra az északkeleti és a délnyugati országrészben kell számítani - mondta az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) ügyeletes munkatársa. Hajnalban csütörtöktől vasárnapig minden éjszaka fagyni fog ebben a térségekben.

Vasárnap hullámzó frontrendszer éri el Magyarországot, így a sűrű felhőzet miatt megszűnnek az éjszakai fagyok. Több helyen valószínű eső zápor, és a délkeleti szél is megélénkül. Addig viszont nem lesz számottevő, azaz legalább 5 milliméter csapadék, folytatódik a változóan felhős idő, több-kevesebb napsütéssel.

Szerdán ugyan melegfront érkezik, ám a talaj közelében alig lesz érezhető a hőmérséklet-különbség. A hétvégéig 9-15 fokig melegszik a levegő kora délutánonként. Sűrű, tartós ködre szerdára virradóan kell számítani Vas és Zala megyében. A köd legalább hat órán át nem oszlik fel, a látótávolság pár száz méterre rövidül az OMSZ figyelmeztető előrejelzése szerint. Csütörtök éjszaka és reggel is lesznek ködfoltok.