Bajban a gigantikus naperőműterv

Vágólapra másolva!
Veszélybe került Európa hatalmas afrikai naperőmű-projektje, miután két nagyvállalat is kiszállt az üzletből - írja a BBC. Miközben Spanyolország is tétovázik, Kína beszállna a finanszírozásba. Technológiát kér cserébe. 
Vágólapra másolva!

Az elmúlt hetekben megbicsaklott a gigantikus afrikai naperőműterv, miután a két fő partner, a Siemens és a Bosch kiszállt a projektből - írja a BBC. Első állomásként három hatalmas naperőművet kellett volna építeni a marokkói sivatagban, Ouarzazate városa mellett, de a spanyol kormány forráshiányra hivatkozva kivár a támogatási szerződés aláírásával.

Forrás: Desertec Foundation
Ekkora megújulóenergia-hálózatot tervez a Desertec

A Desertec kezdeményezés azért jött létre, hogy az afrikai sivatagban megtermelt napenergiát tenger alatti kábelen Európába szállítsák. A Desertecet 2009-ben alapították 400 milliárd eurós tervezett költségvetéssel, azzal a céllal, hogy 2050-re vagy még annál is hamarabb Európa összes energiaigényének mintegy 15 százalékát fedezze - 125 gigawattról volt szó. A projekt létrehozását a német Munich Re, a világ legnagyobb viszontbiztosítója kezdeményezte, és Németország legnagyobb energiacégei léptek be a nemrég megalakult konzorciumba, többek között például a Siemens, a Bosch, az E.ON energiaszolgáltató, az ABB és a Deutsche Bank.

Hans-Josef Fell, a német zöldek szakpolitikusa szerint a Desertec azért futhat zátonyra, mert költségvetésében túlzottan sok közpénzzel kalkuláltak. A Desertec ezzel szemben azt állítja, hogy ezek kisebb problémák. A projekt szóvivője, Klaus Schmidtke szerint a kezdeményezés nincsen veszélyben. A spanyol tétovázásra reagálva azt mondta, hogy ezek nem érintik a Desertec projekt egészét, és nincs okuk aggódni.

Mások ezt nem így látják. A Megújuló Energiák Európai Szövetségének (Eurosol) vezetője, Peter Droege professzor azt mondta a BBC-nek, hogy nehezen lehet érvet találni a folytatás mellett, mert egyértelmű, hogy az eredeti cél nem megvalósítható, ezért új irányt kell találni a tervnek. Szerinte nem szabad külső fizetős forrásokra támaszkodva megújuló energiaforrást fejleszteni, mert ezzel az egész megújulóenergia-projekt értelmetlenné válik.

Egyetlen pozitív hír érkezett a projekttel kapcsolatban: Kína is beszállna, a technológiáért cserébe. A kínai fél azt szeretnék eltanulni, hogyan lehet tengerek mélyén nagyfeszültségű vezetékeken keresztül energiát szállítani.